Szakmai gyakorlati lehetőség 2026/2027. tanév II. félévre a Touche Event Kft-nél
A tavaszi félévben szeretnéd teljesíteni a kötelező szakmai gyakorlatod, és már most biztosítani szeretnéd gyakorlati helyed? A Touche Event Kft. online marketing gyakornok és rendezvényszervező gyakornok munkatársat keres a tavaszi félévre.
A pozíciókról, feladatokról a felhívásokban olvashatsz, amelyeket itt érsz el:
Jelentkezni a felhívásokban megjelölt e-mail címre küldött fényképes önéletrajzzal tudsz.
Karrierlehetőség hallgatóknak – Indul a Kyndryl Early Career Program!
Szerezz értékes szakmai tapasztalatot már az egyetemi éveid alatt egy nemzetközi vállalatnál! A Kyndryl Early Career Program 2026 októberében indul, és két különböző szakterületen kínál lehetőséget azoknak a motivált hallgatóknak és pályakezdőknek, akik szeretnék elindítani szakmai karrierjüket.
A program lehetőséget biztosít arra, hogy a résztvevők betekintést nyerjenek egy globális vállalat működésébe, valós üzleti környezetben dolgozzanak, valamint tapasztalt szakemberek támogatásával fejlesszék tudásukat és gyakorlati készségeiket.
Két pozíció, két karrierút
A Kyndryl jelenleg az alábbi területeken kínál lehetőséget az érdeklődők számára:
1. Kyndryl Early Careers Program – IT Systems Operations Graduate
A pozíció elsősorban az informatikai rendszerek üzemeltetése és működtetése iránt érdeklődők számára kínál szakmai fejlődési lehetőséget.
Helyszín: Budapest
2. Kyndryl Early Career Program – Systems Administration
A lehetőség az informatikai rendszerek adminisztrációja és a kapcsolódó technológiai területek iránt érdeklődő pályakezdőknek szól.
Helyszín: Székesfehérvár
Mikor indul a program?
A program tervezett kezdési időpontja 2026 októbere, ugyanakkor bizonyos esetekben november folyamán is lehetőség nyílhat a csatlakozásra.
Ne maradj le a lehetőségről!
Ha szeretnéd már az egyetemi tanulmányaid alatt megalapozni szakmai jövődet, nemzetközi környezetben tapasztalatot szerezni és értékes, a munkaerőpiacon is hasznosítható készségeket elsajátítani, ismerd meg a Kyndryl Early Career Program lehetőségeit!
Az érdeklődők a fenti hivatkozásokon keresztül tájékozódhatnak a pozíciók részleteiről, a jelentkezési feltételekről, valamint a jelentkezés menetéről.
„LIWO a jövő tehetségeiért” ösztöndíjprogram
Pályázati felhívás az Óbudai Egyetem hallgatói számára
A LIWO FM Zrt. és az Óbudai Egyetem közösen hirdeti meg a „LIWO a jövő tehetségeiért” ösztöndíjprogramot, melynek célja, hogy támogassa azokat a tehetséges és szorgalmas hallgatókat, akik elhivatottak a szakmai fejlődés, a kutatás és az innováció iránt.
Az ösztöndíjprogram célja, hogy segítse az egyetemi hallgatók tanulmányainak sikeres befejezését, ösztönözze a tudományos diákköri munkát, és elősegítse a hallgatók szakmai elhelyezkedését, karrierútjuk elindítását. A programban résztvevő hallgatók nemcsak anyagi támogatásban, hanem szakmai mentorálásban, kutatási lehetőségekben és gyakorlati tapasztalatszerzésben is részesülhetnek.
Kik pályázhatnak?
A pályázatra jelentkezhet minden olyan hallgató, aki
- az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdaságtudományi Karán tanul,
- alapszakos,
- nappali tagozatos,
- másod- vagy harmadéves,
- aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik,
- legalább 4,0-es tanulmányi átlagot ért el minden lezárt félévében,
- magyar állampolgár,
- és nem áll munkaviszonyban a LIWO FM Zrt.-vel.
Az ösztöndíj részletei
Az ösztöndíj összege 1.000.000 Ft / fő,
melyet 3 részletben folyósítanak.
A program keretösszege 3.000.000 Ft,
és összesen 3 hallgató részesülhet támogatásban.
A pályázat tartalma
A pályázatnak az alábbiakat kell tartalmaznia:
- A/4 formátumú, 12-es betűmérettel írt, maximum két oldalas motivációs levelet, amelyben bemutatja kutatási témáját, hogy miért pályázta meg az ösztöndíjat, ennek a lehetőségnek az elnyerése számára milyen előnyöket biztosítana, hogyan segítené elő tanulmányait, esetleg kutatását, életét, valamint a TDK versenyen való részvételhez kapcsolódó motivációja;
- Kutatási terv – minimum 2, maximum 5 oldalas, A/4 formátumú, 12-es betűméret, 1,5-es sorközök.
Választható témák:
- Készletgazdálkodás a gyakorlatban – az elmélet szép a gyakorlat még szebb (lehetne)
- Szakmai kompetenciák felmérése és egységesítési lehetősége az FM tevékenység hatékonyságának emelése céljából
- Termékkatalógus összeállításának és bevezetésének gazdasági elemzése FM területen
- A BIM modell bevezetésének feltételrendszere FM tevékenységében. Hatástanulmány
- Hogyan mérhető és csökkenthető egy facility management cég vízlábnyoma?
- Víz, mint rejtett költség és kockázat az épületüzemeltetésben: hol vannak a legnagyobb megtakarítási lehetőségek?
- Esővíz- és szürkevíz-hasznosítás egy FM-portfólióban: mi éri meg, és mikor?
- Vízadatból döntés: fogyasztásmonitoring és a benne rejlő üzleti lehetőségek egy FM-cégnél
- A víztudatosság mint versenyelőny: hogyan lesz belőle ügyfélérték és marketingüzenet?
- Az ESRS E3 a gyakorlatban: mit jelent a vízstandard egy közép-európai FM-csoportnak?
- Reskilling, upskilling és munkaerőpiaci alkalmazkodás
Részletes leírást és további témaötleteket a jelentkezőkkel kérés esetén megosztjuk!
Elbírálás és eredmények
A pályázatokat egy 4 tagú Bíráló Bizottság értékeli, melyben
minimum 1 tagot a LIWO FM Zrt., 3 tagot pedig az Óbudai Egyetem delegál.
Az elbírálás fő szempontjai:
- Motivációs levélben megfogalmazott tartalom
- Kutatási terv készítése a LIWO Group által megadott témá(k)ban (annak szakmai-műszaki tartalma)
- A LIWO Group által meghatározott témában TDK dolgozat megírásának vállalása és ezzel együtt a 2026/27-es tanév I és II. szemeszterében a TDK versenyen való részvétel vállalása.
- Aktív közéleti tevékenység folytatásának vállalása az ösztöndíj nyújtásának időtartamában. (JFSZK, HÖK)
- Az „O Excellence” programjaiban részvétel vállalása az ösztöndíj folyósításának időtartamában.
- Részvétel vállalása egy, az Óbudai Egyetemen szervezett nemzetközi konferencián, ahol a LIWO FM Zrt. is képviselteti magát.
- A LIWO FM Zrt-vel a mentori beszélgetések folytatásának vállalása és a LIWO FM Zrt. onboarding eseményén történő részvétel vállalása.
- Felkészültség
- Eredetiség
- Kidolgozottság
- Minőség
- Relevancia
A döntés a pályázat lezárultát követő 15 napon belül születik meg.
További lehetőségek a nyerteseknek
A nyertes hallgatók nem csupán ösztöndíjban részesülnek, hanem
- szakmai gyakorlatot teljesíthetnek a LIWO FM Zrt.-nél,
- mentorálási és konzultációs lehetőséget kapnak,
- valamint kiemelkedő teljesítmény esetén állásajánlatot is kaphatnak a vállalattól.
Fontos dátumok
Jelentkezési határidő: 2026. november 9.
Elbírálás: a pályázat lezárását követő 15 napon belül
Ösztöndíj időszaka: 2026/27. tanév I. és II. szemesztere
Jelentkezés menete
A jelentkezés leadását emailben várjuk a garai.peter@uni-obuda.hu címre.
További információk és részletes felhívás
Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató IDE kattintva letölthető

Műszaki előkészítő – álláslehetőség hallgatóknak
A Szerviz Univerzál Kft., a LENERGY Cégcsoport tagja 1 fő műszaki előkészítő munkatársat keres budapesti irodájába.
A lehetőség elsősorban olyan műszaki, különösen gépészeti érdeklődésű hallgatóknak, végzősöknek és friss diplomásoknak szól, akik precízek, szívesen végeznek műszaki-adminisztratív feladatokat, és hosszabb távon szeretnének szakmailag fejlődni.
A pozíció különösen jó lehetőséget jelenthet azok számára, akik a megszerzett elméleti tudásukat valós vállalati környezetben szeretnék továbbfejleszteni. A megfelelő szakmai fejlődést követően akár projektvezetői pozícióba történő továbblépésre is lehetőség nyílhat.
A cégről
A LENERGY Cégcsoport fő tevékenysége ipari klímatechnikai (HVAC) berendezések értékesítése, gépészeti kivitelezése és karbantartása, valamint komplex energetikai megoldások tervezése és megvalósítása.
Ügyfeleik között olyan vállalatok találhatók, mint a TESCO, McDonald’s, KFC, BAUHAUS, OBI, HELL Energy, JYSK, EURONICS és EGIS, valamint több hazai borászat, csarnok- és gyártóépület tulajdonosa és üzemeltetője.
Főbb feladatok a betanulási időszakban
- szakmailag előkészített árajánlatok elkészítése és kiküldése;
- kapcsolattartás belföldi és külföldi beszállítókkal magyar és angol nyelven;
- ajánlatkérések, garanciális ügyek és műszaki kérdések kezelése;
- általános irodai és adminisztrációs feladatok ellátása;
- vállalaton belüli levelezés és dokumentáció kezelése.
A betanulást követően
A feladatkör a szakmai fejlődéssel párhuzamosan fokozatosan bővül:
- kisebb partnerekkel és ügyfelekkel való önálló kapcsolattartás;
- szervizigények felmérése és ajánlatkérések feldolgozása;
- szervizmunkalapok és ellenőrzőlisták kiértékelése;
- pénzügyi elszámolások összeállítása és kiküldése;
- szerződések, kivitelezői nyilatkozatok és teljesítésigazolások előkészítése és elkészítése.
Amit kínálnak
- hosszú távú szakmai fejlődési lehetőség;
- gyakorlati tapasztalatszerzés műszaki és üzleti környezetben;
- fejlődéstől függően későbbi projektvezetői karrierlehetőség;
- hallgatók számára a szakmai gyakorlat igazolásának lehetősége;
- igény esetén szakdolgozati támogatás és külső konzulensi segítség;
- tapasztalatszerzés jelentős hazai és nemzetközi vállalatokat kiszolgáló cégcsoportnál.
Munkavégzés
Helyszín: Budapest III. kerület, Kiscelli utca, az Árpád híd villamosmegállótól körülbelül 5 percre
Munkavégzés: személyesen, irodai munkavégzéssel
Díjazás: egyéni megegyezés alapján
A pozíció ideális lehet azoknak a műszaki érdeklődésű hallgatóknak, végzősöknek és friss diplomásoknak, akik olyan munkahelyet keresnek, ahol a kezdeti támogató, betanulási időszakot követően egyre nagyobb szakmai önállóságot és felelősséget kaphatnak.
Jelentkezni emailben, önéletrajzzal lehetséges a mvarkonyi@lenergy.hu email címen.
Mint-a-Parlament – Az Országgyűlés törvényhozó munkáját modellező rendezvény
A program célja, hogy a hallgatók testközelből ismerhessék meg a törvényhozó munkát, a törvényhozás menetét és az országgyűlési képviselők munkáját. A hallgatók a program során kiegészíthetik elméleti ismereteiket és kipróbálhatják magukat a képviselők szerepében.
A Mint-a-Parlamentre jelentkező csoportok a jelentkezéssel egy időben egy logóval ellátott frakcióprofilt és a meghirdetett témák közül egyhez törvényjavaslatot nyújtanak be, melyet szeretnének előterjeszteni a program első ülésnapján. A jelentkezett csoportok közül a szervezők hatot választanak ki, az alábbi szempontok alapján: formai követelményeknek való megfelelőség, vitaképesség, kreativitás, valamint a javaslatok témájának és a résztvevő intézmények diverzitásának megtartása. Ezen előszűrés során részletes írásos értékelés nem születik.
A kiválasztott hat csoport anyagait a Törvényhozási Igazgatóság munkatársaiból álló szakértő bizottság értékeli a következő szempontok szerint:
- szakszerűség (mennyiben felel meg egy törvényjavaslat formai követelményeinek),
- kidolgozottság (az adott területet mennyire részletesen szabályozza figyelembe véve a téma összetettségét)
- felkészültség (választott témában való jártasság),
- kreativitás (újító javaslatok megjelenése).
A bizottság értékelése mellett a hat csoport egymás anyagait is pontozza, és az így legtöbb pontot szerzett frakció törvényjavaslata kerül az ülésnapokon megtárgyalásra, melyhez minden frakciónak lehetősége van módosító javaslatokat írni.
Az első ülésnapon, a plenáris ülésen kerül sor a törvényjavaslat általános vitájára, majd egyeztetnek a frakciók a bizottsági elnökletekről, valamint ellenzékre és kormányoldalra oszlanak. A két ülésnap között van lehetőség módosító javaslatok benyújtására a tárgyalt törvényjavaslathoz. A második ülésnapon a résztvevők bizottságokban, valamint a törvényalkotási bizottság ülésén vitáznak. A program végén szavazásra kerül sor, ahol a törvényjavaslat elfogadásra vagy elutasításra kerül.
A „játék” kimenetelét az befolyásolja, hogy az egyes frakciók hogyan tudják megnyerni a más véleményen lévőket maguknak. A meggyőzésre azért lesz szükség, mert minden frakció egyenlő létszámban képviselteti magát.
Helyszín: Országház (1055 Budapest, Kossuth tér 1-3.)
Időpont: Az első ülésnapra 2026. november 19-én (csütörtökön) kerül sor.
A második ülésnapra 2026. december 8-án (kedden) kerül sor.
Felhívjuk figyelmüket, hogy az időpontok a parlamenti programok függvényében változhatnak.
Választható témák:
- választójog
- állatvédelem
- mezőgazdaság és éghajlati változások
- energetika
- mesterséges intelligencia
- egészségügy
- funkcionális analfabetizmus
- munkahelyi rekreáció
- közösségi média
- lakhatás
Résztvevők:
A programon hat hallgatói csoport vesz részt egyidejűleg. A csoportok létszáma maximum 20 fő lehet. Felhívjuk figyelmüket, hogy amennyiben ennél kevesebb hallgatóval érkeznek, az a szavazáson hátrányt jelenthet a többi csoporthoz képest. A csoporttagokat javasoljuk úgy összeválogatni, hogy a csoportba többféle érdeklődésű, tudású hallgató tartozzon.
Jelentkezés módja:
A programra jelentkezni a jelentkezési lap és egy előre megírt törvényjavaslat, valamint logóval ellátott frakcióprofil visszaküldésével lehet.
A rendezvényre bármely felsőoktatási intézmény jelentkezhet az intézmény adatainak megadásával. A programon vegyes – több intézmény képviseletében jelentkezett – csoportok is részt vehetnek. A jelentkezési lapon kérjük feltüntetni egy kapcsolattartó adatait is.
Határidők:
Jelentkezés: 2026. október 19. (hétfő) 9:00-ig.
Résztvevők kihirdetése: 2026. október 26. (hétfő) 16:00-ig.
Egymás javaslatainak értékelése: 2026. november 6. (péntek) 14:00-ig.
A győztes javaslat kihirdetése: 2026. november 9. (hétfő) 16:00-ig.
Első ülésnap: 2026. november 19. (csütörtök).
Módosító javaslatok, beosztás megküldése: 2026. november 30. (hétfő) 16:00-ig.
Második ülésnap: 2026. december 8. (kedd).
A felkészüléshez szükséges dokumentumokat a nyertes törvényjavaslat kihirdetése után küldjük meg. További kérdések esetén az alábbi elérhetőségek egyikén tájékozódhatnak:
Kustár Dániel
+36 1/441-4156
muzeum@parlament.hu
Jelentkezz a 2026/27-es Országos Logisztikai Csapatbajnokságra!
A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja Közhasznú Egyesület immár tizennegyedik alkalommal hirdeti meg Országos Logisztikai Csapatbajnokságát, amelyre felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatóinak jelentkezését várják. A 2026/27-es verseny 1,2 millió forintos összdíjazással kínál lehetőséget a hallgatóknak szakmai tudásuk, gyakorlati problémamegoldó képességük és csapatmunkájuk fejlesztésére. Versenykiírás_2026-27
A versenyre 5 fős hallgatói csapatok jelentkezhetnek egy felkészítővel. BSc- és MSc-képzésben, valamint felsőoktatási szakképzésben részt vevő nappali tagozatos hallgatók nevezhetnek mérnöki és gazdasági szakokról. A szervezők nem határoznak meg konkrét szakirányt: a legfontosabb a logisztika iránti érdeklődés. Kifejezetten javasolják, hogy a csapatok több különböző szakterület hallgatóiból álljanak össze.
Többfordulós szakmai megmérettetés
A verseny témakörei között szerepel többek között az általános és vállalati logisztika, a gazdasági-logisztikai menedzsment, az ellátási és elosztási logisztika, az áruszállítás, a készletezés, a raktározás, a csomagolástechnika, valamint a logisztikai informatika. Az eredményes részvételhez angol nyelvtudás is szükséges.
Az első két fordulót online rendezik meg. Az első fordulóra 2026. november 9–15., a másodikra 2026. november 30. – december 6. között kerül sor. A két forduló eredménye alapján a tíz legjobb csapat jut tovább, akik ezt követően vállalati gyakorlathoz kapcsolódó esettanulmányon, illetve problémamegoldó feladaton dolgoznak.
A verseny záró, személyes fordulójába a legjobb öt hazai és egy határon túli csapat jut be. A döntő során a résztvevők prezentálják kidolgozott tanulmányaikat, majd logisztikai ügyességi feladatokban is összemérik tudásukat. A döntő tervezett időpontja 2027. március 5.
Pénzdíjak és szakmai lehetőségek
Az első helyezett csapat 500 000 Ft, a második 350 000 Ft, a harmadik pedig 150 000 Ft pénzjutalomban részesül. A döntő további, nem dobogós csapatai egyenként 50 000 Ft különdíjat kapnak. A verseny szponzorai és a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubjának tagvállalatai emellett szakmai gyakorlati lehetőségeket is felajánlhatnak a résztvevőknek.
Nevezési határidő: 2026. október 31.
Nevezési díj: 5 000 Ft/csapat
A nevezést e-mailben lehet benyújtani a tanulmanyiverseny@nlvklub.hu vagy az nlvklub@nlvklub.hu címen. A jelentkezéshez meg kell adni többek között a csapat nevét, a csapattagok és a felkészítő adatait, valamint a résztvevők felsőoktatási intézményét, karát és szakját.
Biztatjuk hallgatóinkat, hogy állítsák össze csapatukat, és éljenek a lehetőséggel! Tegyék próbára tudásukat egy országos szakmai megmérettetésen!
További információ és a hivatalos versenykiírás: https://kgk.uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2026/09/Versenykiiras_2026-27.pdf

Ilyen volt a Kutatók Éjszakája 2026-ban a Keleti Károly Gazdasági Karon
2026. szeptember 25-én ismét megnyitotta kapuit a tudomány iránt érdeklődők előtt az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara. A Kutatók Éjszakája keretében idén is színes és változatos programokkal vártuk látogatóinkat a Tavaszmező utcai campuson.
A délután során tíz különböző program kínált lehetőséget arra, hogy a résztvevők közérthető, izgalmas és sok esetben interaktív formában kerüljenek közelebb a tudományhoz és napjaink aktuális kérdéseihez.


Az előadások témái rendkívül sokszínűek voltak. Szó esett többek között a tudatos fogyasztásról, a gazdasági mechanizmusokról, az önvezető autók korának vezetésbiztonsági kérdéseiről, a kommunikáció és az önismeret kapcsolatáról, valamint a vezetői vakfoltokról. A látogatók betekintést nyerhettek abba is, miért nem elegendő önmagában egy jó ötlet az innovációhoz és a vállalkozásfejlesztéshez, illetve milyen szerepet töltenek be az emberi tényezők a technológiai innovációkban.
A programokon az üzleti élet gyakorlati oldala is megjelent, hiszen a résztvevők bepillanthattak egy SAP-tanácsadó mindennapjaiba, és közelebbről is megismerhették azokat a döntéseket és folyamatokat, amelyek egyéni és szervezeti szinten is hatással lehetnek ránk. A jelen és a jövő kérdései mellett a múlt is helyet kapott: külön előadás foglalkozott a Harmadik Birodalom tudósainak II. világháborút követő kimenekítésével.




A Kutatók Éjszakája idén is remek alkalmat teremtett arra, hogy a tudomány kilépjen az előadótermek megszokott keretei közül, és közelebb kerüljön mindazokhoz, akik kíváncsiak a világ működésére. Az előadások és beszélgetések megmutatták, milyen sokféle területen kapcsolódik össze a gazdaság, a technológia, az emberi viselkedés és a társadalom.
Köszönjük előadóinknak a tartalmas és izgalmas programokat, látogatóinknak pedig, hogy velünk töltötték a Kutatók Éjszakáját!
Reméljük, hogy mindenki új gondolatokkal, élményekkel és inspirációval gazdagodva tért haza. Találkozzunk jövőre is a Kutatók Éjszakáján a Keleti Károly Gazdasági Karon!
Kutatók Éjszakája a KGK-n
A Kutatók Éjszakáján izgalmas, aktuális kérdésekre keressük a választ a Keleti Károly Gazdasági Karon. Fedezd fel a tudatos fogyasztás, a gazdasági mechanizmusok, az önvezető autók, az innováció és az emberi tényezők világát, miközben egy történelmi háttérbe is bepillanthatsz.
Válassz programjaink közül, és tölts velünk egy inspiráló délutánt a tudomány jegyében!
Várunk 2026. szeptember 25-én, pénteken 14 órától a Tavaszmező utca 14-18. címen a G épületünkben.
Programjaink részletes leírását a Kutatók Éjszakája hivatalos oldalán lehet elérni: https://app.kutatokejszakaja.hu/intezmenyek/obudai-egyetem-keleti-karoly-gazdasagi-kar
A programok táblázatos összefoglalója a helyszín megjelölésével itt böngészhető: Programok2026
Piackutatási gyakornok
PIACKUTATÁSI TAPASZTALAT ELSŐKÉZBŐL
A SEDO Research Kft. célja, hogy megbízható adatfelvételi háttértámogatást nyújtson a magyarországi piackutató cégek és ügynökségek számára.
Gyakornokként betekintést nyerhetsz a kutatások teljes folyamatába – a tervezéstől és előkészítéstől az adatfelvételen át egészen a kivitelezésig.
Ha pszichológia, szociológia, marketing, kommunikáció, gazdasági vagy más- kutatáshoz kapcsolódó területen tanulsz, és kötelező szakmai gyakorlatodat egy valódi szakmai környezetben szeretnéd teljesíteni, várjuk jelentkezésedet!
Amit kínálunk:
- Kötelező szakmai gyakorlat igazolása
- Valós piackutatási projekteken dolgozhatsz, nem csak elméletben találkozol a kutatással
- Megismerheted a kvalitatív és kvantitatív kutatási módszereket
- Betekintést nyerhetsz abba, hogyan épül fel és valósul meg egy kutatási projekt
- Fejlesztheted kommunikációs és szervezési készségeidet
- Nemzetközi partnerekkel is dolgozunk, így az angol nyelv használatára is lehetőséged nyílhat
- Tapasztalt kollégák támogatásával tanulhatsz és fejlődhetsz
- Sikeres együttműködés esetén a szakmai gyakorlat után is számítunk rád
Milyen feladatokban vehetsz részt?
- Piackutatási projektek előkészítése és koordinációja (a tervezési fázistól a kivitelezésig)
- Adatfelvételi folyamatok koordinálása és felügyelete
- Kvalitatív és kvantitatív kutatási módszerek gyakorlati megismerése
- Válaszadókkal való kapcsolattartás, telefonos egyeztetések (Résztvevők szűrése és kutatásokba történő bevonása)
- A terepmunka minőségének ellenőrzése, adatminőségi problémák azonosítása és kezelése
- Projektanyagok és dokumentációk kezelése
- Kapcsolattartás ügyfelekkel és a projektben részt vevő partnerekkel
Elvárások:
- Aktív hallgatói jogviszony
- Érdeklődés a piackutatás, adatgyűjtés és kutatásmódszertan iránt
- Alapvető ismeretek vagy tanulmányok során szerzett tapasztalat kvalitatív és kvantitatív kutatási módszerek területén – előnyt jelent
- Jó kommunikációs készség, magabiztos fellépés szóban (telefonos egyeztetések során is)
- Felhasználói szintű számítógépes ismeretek (MS Office)
- Megbízható, precíz munkavégzés, határidők betartása
- Személyes és online jelenlét, aktív és nyitott kommunikáció
Munkavégzés helye: Budapest
Munkaidő: legfeljebb heti 40 óra, a szakmai gyakorlat követelményeihez igazodva
Jelentkezni az alábbi e-mail címen tudsz, a szakmai önéletrajzod csatolásával: beata.varga@sedoresearch.hu
Meet up: Karrierstart – Találd meg a lehetőségeidet!
Kíváncsi vagy, hogyan indulj el tudatosan a karrieredben, és hogyan találd meg a számodra legjobb lehetőségeket?
Most itt a lehetőség, hogy gyakorlati tanácsokat és inspirációt kapj a sikeres karrierkezdéshez. Megtudhatod, hogyan érdemes már az egyetemi évek alatt építeni a szakmai utadat, hol keresd a hozzád illő gyakornoki és álláslehetőségeket, és hogyan tűnhetsz ki a jelentkezők közül.
Ez nem egy átlagos előadás, hanem egy olyan esemény, ahol valódi, hasznosítható tippeket kapsz ahhoz, hogy magabiztosabban tedd meg az első lépéseket a munka világában, és választ kaphatsz többek között ezekre a kérdésekre:
- Hogyan találd meg a hozzád és céljaidhoz illő karrierlehetőségeket?
- Mivel tudsz kitűnni pályakezdőként a jelentkezők közül?
- Hogyan építs olyan szakmai profilt és tapasztalatot, amelyre a munkáltatók is felfigyelnek?
Időpont: 2026. szeptember 24. 9:45–12:00
Helyszín: G. épület, F18-as előadó
Előadóink

Habonné Németh Anna – Senior Talent Acquisition Specialist (Nestlé)
HR-es pályafutásomat a GE Lighting-ban kezdtem gyakornokként. Élénken élnek bennem az emlékek, ezért a mai napig fontos számomra a diákok, pályakezdők felvétele. Ezután Recruitment Coordinator lettem, majd kis külföldi kitérő után az EcoSim Kft. csapatát erősítettem Sales/marketing területen. Aztán a szívem visszahúzott a toborzáshoz: a BP BSC-ben dolgoztam, mint Recruiter, később pedig Senior Recruiter pozíciót láttam el. Több, mint 5 éve a Nestlénél dolgozom, mint Senior Talent Acquisition Specialist. A legbüszkébb arra vagyok, hogy átalakíthattam a Munkavállalói Ajánlási Rendszerünk folyamatát, illetve megváltoztattuk a teljes Onboarding folyamatot csapatommal.

Káldos András – Area Manager, Project Manager (ALDI)
Gimnázium óta az életem meghatározó része a munka, diákként több gyorsétteremláncnál megfordultam. Már egészen kis koromban is mindig a tervezhető, kiszámítható dolgokat kerestem, így a mai napig próbálok tervekkel nekilátni az előttem álló feladatoknak. Az alapképzés során egy német nyelvű részképzés keretein belül lehetőségem nyílt betekinteni a vállalati szférába elméleti oldalról, közben 2022 júniusában gyakornokként kezdtem el dolgozni az ALDI Magyarországnál. Jelenleg Regionális értékesítési vezetőként a hozzám tartozó üzleteket felügyelem, ezen belül az Üzletvezetés szakmai támogatásáért és a személyzet koordinációjáért felelek elsősorban. Az elmúlt bő 4 évben lehetőségem nyílt az üzlethálózatban és a központban is kipróbálni magam mind gyakornoki, mind középvezetői szerepkörökben.
Hiszem, hogy minden lehetőséggel érdemes élni, amely színesíti a tapasztalatainkat.

Biró Bence – Terjeszkedési és fejlesztési igazgató (Auchan)
Biró Bence, nemzetközileg ismert kiskereskedelmi vezető, széles körű tapasztalattal az élelmiszer-kiskereskedelem, vásárlói szolgáltatások, a divat és az „travel retail” területén. Bence Európa több országában (Németország, Hollandia, Ausztria, Bulgária, Lengyelország, illetve Magyarország) állt helyt értékesítési és bolthálózat üzemeltetési vezetőként olyan világmárkáknál, mint a METRO Cash & Carry, Tommy Hilfiger, Calvin Klein, Superdry, Hervis, Heinemann vagy éppen a MOL Nyrt. Jelenleg az Heinemann (duty-free) ügyvezető igazgatójaként szívesen osztja meg tapasztalatait, illetve enged bepillantást abba a világba, amit a közel 20 év kereskedelemben eltöltött karrierje során megélt. Rávilágít a különböző kiskereskedelmi és szolgáltató vállalatok menedzsmentjének hasonlóságaira, illetve azokra a különbségekre is, amelyek segíthetnek irányt választani egy esetleges szakirányú fejlődés tervezése előtt. Nyitott, szabad és energikus személyisége, kiegészítve izgalmas szakmai történetekkel, jó időtöltést ígér.

Kormányos Bence és Lővei Balázs – Ügyvezetők (4Brands)
Balázs és Bence az Óbudai Egyetem ötödik féléves, nappali tagozatos hallgatói, akik az egyetemi tanulmányaik során megszerzett tudást már aktívan kamatoztatják az üzleti életben is. Közös vállalkozásukat már első egyetemi évükben megalapították, amelynek működését a Z generáció innovatív szemléletére és értékrendjére építik.
Céljuk egy olyan modern vállalati struktúra kialakítása, amelyben hangsúlyos szerepet kapnak a generációjuk számára meghatározó értékek, az újító gondolkodás és a korszerű működési megoldások. Jelenleg az Óbudai Egyetemmel együttműködésben egy közös gyakornoki program előkészítésén dolgoznak.
A helyek korlátozottak! Ne hagyd ki ezt a lehetőséget, ha szeretnél első kézből tanulni a legjobbak tapasztalataiból.
Ez az esemény azoknak szól, akik nem érik be az átlagossal.
Te közéjük tartozol?