FameLab

FameLab tudományos prezentációs verseny

A Magyar Tudományos Akadémia és a British Council 2018-ban először Magyarországon is megszervezi a FameLab tudományos prezentációs versenyt. A magyarországi verseny nyertese részt vehet az angliai Cheltenham Tudományos Fesztiválon megrendezendő döntőben 2018 júniusában. A verseny magyar döntőjébe jutó fiatal előadók számára ingyenes személyre szóló képzést szervezünk, hogy tapasztalt trénerekkel tökéletesítsék előadói képességeiket.
A jelentkezéseket 2018. február 20-tól március 26-ig várják.

Bővebb információ a rendezvény honlapján


Az évente világszerte több mint 30 országban induló nemzetközi verseny célja, hogy felfedezze azokat a természettudományi, műszaki, orvostudományi, matematikai és informatikai tudományterületen dolgozó fiatal kutatókat, oktatókat és hallgatókat, akik kutatási témájukról és eredményeikről izgalmasan és közérthetően tudnak előadni. A rövid, frappáns előadásokon keresztül a verseny hozzájárul a tudományos témák és a tudományos pálya iránti érdeklődés fenntartásához, és felhívja a figyelmet a szórakoztató és hatékony tudományos kommunikáció fontosságára.