Erős Gyula Díj

Az Erős Gyula Alapítvány 2013. évre ismét – 15. alkalommal – meghirdeti az Erős Gyula Díj-at.

Pályázni kifejezetten erre a célra készült tanulmánnyal, vagy már elkészült tudományos művel (pl. TDK dolgozat, diplomamunka, PhD tézisek, stb.) egyaránt lehet. Többszerzős pályamű is benyújtható. A pályázók az alábbi témakörhöz kapcsolódóan választhatják ki a pályázatukat képező dolgozatuk témáját: „Hogyan változott a hitelezés szerepe a gazdasági folyamatokban a 2008-as válság hatására?”

Az Erős Gyula díj 2012. évi (2013-ben benyújtott és elbírált) nyerteseinek első három helyezettje részesül díjazásban.
A pályázatok beadási határideje: 2013. április 30.
Részletek