BrainBay

Bemutatkozik a BrainBay Centrum!

2017. december 8-án 11:00-13:00 között a TG 203-as teremben szeretettel várjuk minden érdeklődő kollégánkat a BrainBay Centrum bemutatkozó eseményén!

Elsődleges célunk, hogy a közgazdaságtudomány területén végzett vállalati, gyakorlat közeli kutatásokat ne csak a tudományos élet számára tegyük elérhetővé, hanem közelebb vigyük a gyakorlati szakemberekhez is. Tudjuk, hogy a vállalati vezetőknek, a menedzsereknek nincsen ideje a tudományos publikációkban elmélyedni, azok mély statisztikai elemzéseit, eredményeit olvasgatni és átültetni a gyakorlatba. Ennek érdekében a tudományos munkákat olyan formában szeretnénk a vállalati szakemberek elé tárni, mely „könnyen fogyasztható”, értelmezhető, és a gyakorlatba azonnal átültethető.

A BrainBay Centrumot az Óbudai Egyetem innovációs pályázatán elnyert támogatásának, valamint a Keleti Károly Gazdasági Kar dékáni támogatásának segítségével hívtuk életre 2017 januárjában. A Centrum alapító tagjai Dr. Kolnhofer-Derecskei Anita, Dr. Reicher Regina Zsuzsánna és Tóthné Téglás Tünde. Szeretnénk minél több kollégát bevonni ebbe a hihetetlenül érdekes és nagy projektbe, arra ösztönözve őket, hogy csatlakozzanak kezdeményezésünkhöz és kutatásaikat ezen a fórumon osszák meg a gyakorlattal is.