demonstrátori pályázat

Demonstrátori pályázati felhívás – 2016/17/1

Az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara pályázatot hirdet demonstrátori feladatkör betöltésére a 2016/17 tanév I. félévére.
A pályázatokat a pályázati űrlapon, a kötelezően csatolandó dokumentumokkal együtt kell 2016. szeptember 9. (péntek) 12.00 óráig az oktatási dékánhelyettes részére címezve a Dékáni Hivatalban egy példányban benyújtani.

Pályázati felhívás
Pályázati űrlap
Intézeti nyilatkozat
Vonatkozó egyetemi szabályzat

A demonstrátor lehetőségei:

  • tanácskozási joggal részt vehet az intézet értekezletén, amelyen véleményt nyilváníthat, továbbá
    közvetíti a hallgatói javaslatokat,

  • megilleti az adott intézet szakirodalom-állományának, valamint oktatási eszközeinek használata;
  • az intézet oktatóival együtt lehetősége van szakmai konferenciákon részt venni.

A demonstrátor feladatai:

  • az oktatáshoz kapcsolódó kutatási és szakmai előkészítő feladatok, és az ezekhez kapcsolódó
    adminisztráció ellátása (pl. laborfoglalkozások előkészítése);

  • a vizsgáztatás lebonyolításával kapcsolatos előkészítő, adminisztratív és technikai feladatok
    ellátása;

  • részvétel a tanulmányi versenyek szervezésében és lebonyolításában;
  • éves beszámoló készítése az intézetigazgató számára az adott félévben elvégzett szakmai
    munkáról.
Erős Gyula díj

Erős Gyula díj 2016

Az Erős Gyula Alapítvány pályázati lehetőséget hirdet vármely nappali tagozatos felsőoktattási képzésben (BA MA, PhD) résztvevő hallgató számára az „Erős Gyula díj 2016” elnyerésére. Pályázni az alább meghatározott pénzügyi-gazdaságpolitikai témakörben készített tanulmányokkal lehet: Váaságkezelés euróval vagy euró nélkül (Tapasztalatok, lehetőségek, tanulságok).
Teljes pályázati felhívás

Harsányi István-díj

Pályázati kiírás „Harsányi István-díj” elnyerésére

A Magyar Innovációs Szövetség által gesztorált, közhasznú Manager Képzés Alapítvány, elsősorban a gazdasági, a műszaki és a természet-tudományi felsőfokú intézményekben graduális és posztgraduális, valamint a PhD-képzés keretében tanuló tehetséges hallgatók kiválasztását és menedzsment ismereteinek bővítését, gyakorlatban történő alkalmazását hivatott elősegíteni.

Ezért az Alapítvány Kuratóriuma a „Harsányi István-díj” (és a velejáró kutatási ösztöndíj) elnyerésére a 2016. évben ismételten pályázatot ír ki, 35 év alatti fiatalok részére. A Kuratórium az innovációval kapcsolatos menedzsment témakörben készített kiemelkedő színvonalú

  • tudományos diákköri munkák,
  • kutatási munkák,
  • szakdolgozatok, diplomamunkák,
  • PhD-disszertációk
    készítőit kívánja elismerésben részesíteni, és gyakorlati tevékenységüket támogatni.

Pályázati felhívás

KIBU LIFT ötletfejlesztési program

KIBU LIFT ötletfejlesztési program

Hallottál már a Kitchen Budapest új ötletfejlesztési programjáról, a Lift-ről? A Lift olyan kreatív alkotók számára biztosít kiugrási lehetőséget, akik a technológia, a tudomány, és a művészet keresztmetszetében dolgoznak.

A program keretében egy kivételes lehetőséget biztosítunk egy kiválasztott tehetségnek, aki a nyár során a külföldi partnerintézmények egyikében fejlesztheti tovább az ötletét. A 8 hetes exchange programot június 15 – szeptember 30. közé tudod időzíteni, a kintlétedet a KIBU 3000€ ösztöndíjjal támogatja.

Jelentkezz a programba, hogy együtt dolgozhass a KIBU csapatával és használd ki a Lift által kínált lehetőséget: töltsd a nyarat egy nemzetközi media lab-ben, ahol megvalósíthatod az álmod!

A programmal kapcsolatos részleteket itt tudod elolvasni.

Partner intézmények: V2 Institute for the Unstable Media (Hollandia), MetamediaAssociation (Horvátország), Interactive Media Design Lab (Japan), Master in Technology and Aesthetics of Electronic Arts – National University of Tres de Febrero (Argentina), National Taiwan Museum of Fine Arts (Taiwan), PNEK (Norvégia), Western Arctic Moving Pictures (Kanada), Chorus Art Center (Kína), Arquivo 237 (Portugália), iMAL (Belgium), LABoral Centro de Arte y Creacion Industrial (Spanyolország), Birmingham Open Media (Nagy Britannia), Baltan Laboratories (Hollandia), Canada Film Center (Kanada), Revolver Galeria (Peru), Society for Arts and Technology (Kanada), TASML (Kína), The George Church Laboratory at Harvard Medical School and Joe Davis (USA)

Video teaser: https://vimeo.com/159392243

szünet

Áprilisi programok a KGK-n

2016. április 13-15-én rektori-dékáni szünet van.

A Tanulmányi Osztály félfogadása nem változik ezen a három napon.

Áprilisban számos program lesz a KGK-n:

2016. április 20. TDK (13:30-tól tanítási szünet)
2016. április 22. Élménynap (önkéntesség, felelősségvállalás, esélyegyenlőség – Még lehet jelentkezni!)
2016. április 25-28. International Week (Az órák bárki által szabadon látogathatók. A nemzetközi hét, mint kritérium tárgy azonban csak az arra időben (NEPTUNON) jelentkezőknek lesz elfogadva.)
2016. április 27. TDK eredményhirdetés A XLIII. Tudományos Diákköri Konferencia ünnepélyes eredményhirdetése 2016. április 27-én, szerdán lesz 17:00 órakor Józsefvárosban (Tavaszmező u. 16-18, F19.).
2016. április 28. Jánossy Ferenc Szakkollégium Menedzsment Akadémiája (Még lehet jelentkezni!)
2016. április 29-30. MEB Konferencia (A regisztráció már lezárult, de hallgatóként részt lehet venni (étkezés nélkül).)

Várunk minden érdeklődőt szeretettel!

Nők és a munka

Hogyan találok jó munkát magamnak? Leányálom vagy leányregény?

Mit lehet még mondani a nők és munka témában? A Budapesti Corvinus Egyetemhez kötődő beszélgetőtársak sok álláshirdetésre válaszoltak, vagy sok álláshirdetésre szűrtek jelentkezőket. S volt, aki a munkavállalás és magánélet összefüggéseit a genderérzékeny szociológia eszközeivel kutatta. Komoly témákról szórakoztatóan szóló kerekasztal beszélgetés egy sorozat évadzáró része.

Időpont: 2016. április 28. csütörtök, 18h
Helyszín: Loffice 1065 Budapest, Paulay Ede utca 55. / Cloudy Rendezvénytér (-1. emelet)
Felhívás

Önéletrajz, és ami mögötte van

Önéletrajz és ami mögötte van – beszámoló

Önéletrajz és ami mögötte van! címmel rendezett előadást a Keleti Károly Gazdasági Karon a Jánossy Ferenc Szakkollégium (Mezei János) és a Vállalkozásmenedzsment Intézet (Dr. Kolnhofer-Derecskei Anita). Az előadásra 2016. április 6-án az Emberi Erőforrás Menedzsment óra (oktató: Petőné Dr. Csuka Ildikó) keretein belül került sor, és a Tavaszmező utcai G épület nagy előadójában zajlott.
A téma aktualitása és a gyakorlatias interaktív előadások nagyon sok hallgatót vonzottak (kétszáz feletti hallgatói érdeklődőt számoltunk). Az előadásra versenyszektorból és a közszektorból egyaránt neves HR előadók érkeztek: a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramot Csakurda Ágnes és Zobolyák Róbert mutatta be, előadásukban kitértek arra is, hogy az előszűrés során mire figyelnek a HR szakemberek. A versenyszektor elvárásaiba és a sikeres önéletrajz titkaiba Máténé Bényász Kinga (az Opel Southeast Llc HR generalista szakembere) adott betekintést. A hasznos prezentációkat a hallgatók kérdéseivel zárták.

Ezúton is még egyszer köszönjük az előadók és a szervezők sikeres munkáját!

sikeres magyar termékek pályázat

Pályázat – Hungarikumok határon innen és túl

Hungarikumok határon innen és túl – sikeres magyar termékek, vállalkozások a Kárpát-medencében címmel a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány pályázatot hirdet Kárpát-medencei főiskolás és egyetemista fiatalok körében magyar hagyományokon alapuló, egyediségével, különlegességével, magyarságra jellemző tulajdonságai révén kiemelkedő, sikeres termékek, vállalkozások, innovatív megoldások bemutatására.

Jelentkezési határidő: 2016. május 15.
Részletes pályázati felhívás

A SIKERES PÁLYÁZÓK 10-50.000 Ft értékű ÖSZTÖNDÍJBAN ÉS KÖNYVJUTALOMBAN RÉSZESÜLNEK, VALAMINT RÉSZT VEHETNEK ALAPÍTVÁNYUNK fenti témában MEGHIRDETETT Kárpát-medencei NYÁRI EGYETEMÉN, melyet
2016. augusztusában tartunk Székelyföldön.