Dr. Györgyi Dóra a várakozásoknak megfelelően ismét osztatlan sikert aratott a lízingpiac tendenciáiról, valamint jogszabályi változásokról tartott szakmai előadásán, amelyet Pappné Dr. Nagy Valéria meghívására tartott másodéves gazdálkodási és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing szakos hallgatóknak, Pénzügyek alapjai kurzuson.
Dr. Györgyi Dóra a Magyar Lízingszövetség Oktatási Bizottságának vezetője, 2012-ben elnyerte a „Deloitte – Az Év Lízingszakembere 2012-ben” elismerést. A most tartott előadás része egy többéves együttműködésnek, amelynek köszönhetően a hallgatók betekintést nyerhetnek a lízingpiac aktuális helyzetébe, gyakorlatába.
A Diplomamentő program azoknak szól, akik már sikeresen államvizsgáztak, de diplomájukat nyelvvizsga hiányában még nem kaphatták meg.
A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja immár második alkalommal országos szintű logisztikai csapatbajnokságot hirdet a felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatói részére.


2014. október 3-án (pénteken) a KGK Tanulmányi Osztálya, valamint a Dékáni Hivatal zárva tart.
2014. november 19-én ismét Tudományos Diákköri Konferencia az Óbudai Egyetemen! 