Újabb együttműködés karunkon a sikeres jövőért

Az oktatási rendszer ma már hosszú távú hallgatói életpályát is kínálhat, amelynek egyik lehetséges módja az okleves technikusképzés. A BGSZC Szent István Technikum és Kollégium, valamint az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara többek között ezen a területen is együtt kíván működni.

Dr. Varga János oktatási dékánhelyettes és Forgács Anita, oktatásszervezési koordinátor Harmath Zsolt igazgató úr meghívására mutatta be az együttműködés lehetséges formáit és a kar képzéseit a technikum pályaorientációs napján. A felek elkötelezettek abban, hogy a közép és felsőoktatás közelebb kerülhessen egymáshoz, így a diákok már a középfokú tanulmányaik alatt megismerkedhetnek az Egyetem és a Kar által nyújtott lehetőségekkel így akár középiskolai tanulmányaik alatt is lehetőségük van TDK-ra jelentkezni.

Az ország top 100-as listáján is igen előkelő helyen álló Szent István Technikum kiváló partner lehet ennek megvalósításában, ezzel is segítve a diákok felsőoktatásba vezető útját. 

Hatalmas érdeklődés az Educatio kiállításon

A 2025-ös Educatio szakkiállítás ismét nagy sikerrel került megrendezésre, amelyen az Óbudai Egyetem valamennyi kara képviseltette magát. Természetesen a Keleti Károly Gazdasági Kar sem hiányozhatott az eseményről, amely hazánk egyik legnagyobb felsőoktatási rendezvényeként több ezer érdeklődőt vonzott.

A kiállítás során rengeteg fiatal látogató érkezett, hogy több információt kapjon az egyetem által kínált képzésekről és a hallgatói életről. Karunk standján hallgatóink és oktatóink szívesen válaszoltak a kérdésekre, bővebb betekintést nyújtva a Keleti Károly Gazdasági Kar különböző szakjainak sajátosságaiba.

Az esemény két legnépszerűbb alapképzése a Kereskedelem és marketing, valamint a Gazdálkodási és menedzsment szak volt, amelyekről kiemelkedő érdeklődés mutatkozott. Ezek mellett a szakmai és karrierlehetőségekről is értékes információk hangzottak el, inspirálva a jövő nemzedékét arra, hogy nálunk folytassák tanulmányaikat.

A rendezvény különlegességei között szerepeltek a nyereményjátékok, amelyek során hangszórókat, fülhallgatókat és kisebb ajándéktárgyakat nyerhettek az érdeklődők. Ezek a programok nemcsak szórakoztatóak voltak, hanem lehetőséget nyújtottak arra is, hogy az egyetem barátságos és inspiráló környezetét bemutassuk.

Bízunk benne, hogy szeptemberben minél több jelenlegi érdeklődőt köszönthetünk majd hallgatóink körében, segítve őket egy sikeres diploma megszerzéséhez vezető úton. Addig is szeretettel várunk mindenkit január 30-án, nyílt napunkon, ahol további információkat kaphatnak az összes képzésünkről, és első kézből tapasztalhatják meg az egyetemi életet.

Felhívás!

Kedves felvételizők!

Adminisztratív hiba következtében jelenleg a Felvi.hu-n nem elérhetőek a kereskedelem és marketing valamint a gazdálkodási és menedzsment szakjaink levelező tagozatai. Ez természetesen nem azt jelenti hogy nem indulnak. Január 31-éig a hiba kijavításra kerül, és utána már elérhetőek lesznek ezek a képzések is.

Kérjük kövessétek figyelemmel a Felvi.hu-t és várunk titeket ezen szakjainkra is feltétlenül.

Felhívás az Óbudai Egyetem hallgatói részére

Ezúton tájékoztatjuk a hallgatókat, hogy az Óbudai Egyetem oktatási épületei energiatakarékossági intézkedések miatt 2024. december 19-től 2025. január 3-ig zárva tartanak.

A kollégiumok szintén bezárnak, a zárás időszaka 2024. december 23-tól 2025. január 2-ig tart, amely alatt a hallgatók nem tartózkodhatnak a kollégiumi épületekben. Ez alól kivétel képez a Kukac Kollégium, ami nyitva tart ez idő alatt is.

A zárás ideje alatt a portaszolgálat és az ügyeletes munkatársak biztosítják az épületek felügyeletét és az esetleges hibák elhárítását. Az egyetem minden campusán és kollégiumában a portaszolgálat továbbra is elérhető marad.

Kérjük a hallgatókat, hogy a fentiek figyelembevételével tervezzék meg a következő időszakot, és személyes tárgyaikat időben vigyék magukkal. Az egyetem vezetése köszöni a megértést és az együttműködést!

Nemzeti Tehetség Program – pályázati lehetőség

A Design Terminal és a Nemzeti Tehetség Központ szervezésében immár negyedik alkalommal indul el a START program, mely a fiatalok vállalkozóvá válását hivatott támogatni szakmai képzéssel, mentorációval és akár 3-5 millió forint értékű díjazással.

A kezdeményezés keretében kiemelten keressük a Fenntartható energia, Tudatos életmód fejlesztése okosmegoldásokkal (pénzügyi tudatosság, ökotudatosság, mentális egészségmegőrzés és egészséges életmód), és Generációk közötti tudásmegosztás erősítése témakörökben ötletelő csapatokat.

A program 18-27 év közötti, vállalkozni vágyó fiataloknak szól, és célja, hogy támogassa az innovatív megoldást hozó ötleteket. A program március 7. – június 13. között zajlik majd. Az első 10 hétben sprintekben tanulnak a vállalkozás alapjairól, majd május 9-én egy felező nap után további kulcsmentorálásokkal és pitch gyakorló alkalmakkal készülnek a Demo Day-re. A program első és utolsó alkalma, valamint a felező nap személyesen zajlik, minden mást az online térben szervezünk.

Facebook link:

https://www.facebook.com/nemzetitehetsegprogram.1823/videos/2009805076160025/

Web link:

https://nemzetitehetsegprogram.hu/…/start…/start

A jelentkezési határidő 2025. január 17-e.

#oe #obudaiegyetem #kgk #keletikar #palyazat #tehetseg #NTP

Sikeresen lezajlottak a habilitációs eljárások az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karán

Az Innováció Menedzsment Doktori Iskola két kiemelkedő habilitációs eljárást szervezett, amelyek a tudományos és szakmai közösség számára is jelentős események voltak.

Dr. Mizser Csilla habilitációs eljárása
Dr. Mizser Csilla, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Közgazdaságtudományi, Pénzügyi és Számviteli Intézetének egyetemi docense, 2024. november 29-én tartotta habilitációs előadásait. A tudományos előadás témája „Az alternatív vitarendezés, bizalom és a szervezet kapcsolatának elemzése. A konfliktusmenedzsment, mint innováció” volt, míg tantermi előadásában az „Egyezségi lehetőségek a konfliktus-menedzsment területén” címmel nyújtott értékes szakmai betekintést.

Az eseményen a Szakmai Bíráló Bizottság tagjai, köztük Prof. Dr. Gulácsi László, Prof. Dr. Karácsony Péter és Prof. Dr. Kukorelli István, kiemelték az előadások magas színvonalát és a téma relevanciáját.

Dr. Deák Zsuzsanna habilitációs eljárása
2024. november 27-én került sor Dr. Deák Zsuzsanna, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Üzleti Tudományok és Digitális Ismeretek Intézet egyetemi docensének habilitációs előadásaira. Tudományos előadása „Klímaváltozás és fenntarthatóság: hatások, attitűdök és innovatív megoldások az agrár-élelmiszeriparban” témában hangzott el, míg tantermi előadása „Innováció, mint vállalati erőforrás” címmel inspirálta a hallgatóságot.

A szakmai zsűri, amelynek tagjai között Prof. Dr. Fogarasi József, Prof. Dr. Takácsné György Katalin és Prof. Dr. Mizik Tamás is helyet foglaltak, elismerésüket fejezték ki az előadás szakmai mélysége és a kutatási eredmények alkalmazhatósága kapcsán.

Mindkét habilitációs eljárás a tudományos munka iránti elkötelezettség és az innovációk előmozdításának példája volt. Gratulálunk az előadóknak!

Professzori kinevezések

2024. november 22-én ünnepélyes keretek között vehette át professzori kinevezését az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karáról Prof. Dr. Garai-Fodor Mónika, a kar dékánja, valamint Prof. Dr. Csiszárik-Kocsir Ágnes, a kar tudományos dékánhelyettese. Szívből gratulálunk nekik ehhez a kiemelkedő sikerhez!

Prof. Dr. Garai-Fodor Mónika hosszú évek óta meghatározó szerepet játszik a Keleti Károly Gazdasági Kar vezetésében és fejlesztésében. Innovatív megközelítésével és stratégiai vezetésével a kar számos új képzési programot és kutatási projektet indított el, amelyek mind hozzájárulnak az egyetem hírnevének növekedéséhez. Dékáni munkája során mindig kiemelt figyelmet fordított a hallgatók szakmai fejlődésére, a gyakorlatorientált oktatásra és az ipari kapcsolatok erősítésére.

Prof. Dr. Csiszárik-Kocsir Ágnes, mint a kar tudományos dékánhelyettese, jelentős szerepet tölt be a tudományos tevékenységek irányításában és az akadémiai színvonal emelésében. Kutatásai és publikációi nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is elismertek, hozzájárulva az egyetem tudományos tekintélyének növekedéséhez. Tudományos vezetőként és oktatóként is kiemelkedő eredményeket ért el, inspirálva hallgatókat és kollégákat egyaránt.

Az ünnepségen Prof. Dr. Kovács Levente, az egyetem rektora méltatta az egyetem elmúlt években elért eredményeit is. Az intézmény a Times Higher Education (THE) 2025-ös felsőoktatási világrangsorában a 601-800. helyre lépett előre, ami hozzávetőleg 1400 helynyi javulást jelent. Ez a siker is azt bizonyítja, hogy az egyetem kiemelkedő szerepet tölt be mind a hazai, mind a nemzetközi felsőoktatásban.

Szívből gratulálunk Prof. Dr. Garai-Fodor Mónikának és Prof. Dr. Csiszárik-Kocsir Ágnesnek ehhez a rangos elismeréshez, amely méltó elismerése munkájuknak és szakmai elkötelezettségüknek!

Dr. Popovics Anett habilitált doktori címet vett át az Óbudai Egyetemen

  1. november 21-én az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának adjunktusa, Dr. Popovics Anett habilitált doktori címet vett át az egyetem ünnepélyes oklevélátadó rendezvényén. Az elismerés méltó bizonyítéka szakmai kiválóságának és elkötelezettségének. Szívből gratulálunk ehhez a rangos eredményhez!

Az eseményen Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora, kiemelte a tudományos életben elért eredmények jelentőségét, különös tekintettel a kooperatív doktori programokra. „Célunk, hogy erősítsük a tudományos és ipari együttműködéseket, amelyek által a legújabb kutatási eredmények azonnal gyakorlati hasznosulásra kerülhetnek. Ez az irányvonal nemcsak az egyetem, hanem a gazdaság és a társadalom fejlődéséhez is hozzájárul” – hangsúlyozta a rektor.

Az Óbudai Egyetemen évről évre nő a PhD- és habilitált doktori címet elnyerők száma, amelynek köszönhetően az intézmény jelentős előrelépést ért el a nemzetközi felsőoktatási rangsorokban is.

Gratulálunk Dr. Popovics Anettnek, valamint az összes újonnan elismert doktornak, és további sikereket kívánunk tudományos pályafutásukhoz!

Meghívó Habilitációs előadásra

Az Innováció Menedzsment Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt és munkatársait

Dr. Mizser Csilla Óbudai Egyetem, Keleti Károly Gazdasági Kar, Közgazdaságtudományi, Pénzügyi és Számviteli  Intézet egyetemi docensének habilitációs eljárására

Tudományos előadás:
„Az alternatív vitarendezés, bizalom és a szervezet kapcsolatának elemzése. A konfliktusmenedzsment, mint innováció”
időpontja: 2024. november 29. péntek 15:30

Tantermi előadás:
„Egyezségi lehetőségek a konfliktus-menedzsment területén”
időpontja: 2024. november 29. péntek 16:05

Az eljárás helyszíne:  Óbudai Egyetem – Keleti Károly Gazdasági Kar,
1084 Budapest, Tavaszmező u. 14-18. TG.F.19. terem

Szakmai Bíráló Bizottság

Elnök: Prof. Dr. Gulácsi László, DSc, egyetemi tanár, doktori iskola vezető, ÓE
Titkár: Dr. habil. Szigeti Orsolya, PhD, egyetemi docens, ÓE

Opponensek:  Prof. Dr. Karácsony Péter, PhD, egyetemi tanár, ÓE
                        Prof. Dr. Kukorelli István, DSc, egyetemi tanár, ELTE

Tagok: Prof. Dr. Fogarasi József, PhD, egyetemi tanár, ÓE
            Dr. habil. Ember Alex, PhD egyetemi docens, SZTE

A habilitációs tézisfüzet elérhető az alábbi felületen: Mizser Csilla_tézisfüzet