Tempus

Pályázati felhívás külföldre szóló államközi ösztöndíjakra nyári egyetem 2020-2021

A Tempus Közalapítvány pályázatot hirdet a kétoldalú nemzetközi oktatási, tudományos és kulturális munkatervekben, megállapodásokban biztosított, 2020 nyarán megrendezendő nyári egyetemi kurzusokon való részvételre.

A 2-3-4 hetes nyári egyetemi programok többnyire a fogadó ország kultúrájának, művészetének megismerésére, a pályázó nyelvtudásának tökéletesítésére nyújtanak lehetőséget.

Pályázatot egyaránt benyújthat olyan felsőoktatásban tanuló, magyarországi állandó lakcímmel rendelkező, magyar állampolgárságú hallgató, illetve végzett nyelvtanár vagy szakember, aki nyelvi, kulturális ismereteit a külföldi fél ösztöndíj-szervezete által felajánlott feltételek szerint kívánja fejleszteni nyári egyetemi kurzus formájában.

Pályázati határidő: 2020. február 27., csütörtök, 23.00 óra

Részletes tájékoztató letölthető itt

Eurasia Green Competition

Nemzetközi verseny értékes nyereménnyel az Ural-ban!

Az orosz Ekaterinburgi Közgáz Egyetem (https://en.usue.ru) (a Szverdlovszki régió központjában) nemzetközi versenyt és konferenciát hirdet “Eurasia Green Competition” címmel (http://en.eurasia-forum.ru), melyre több szekcióban lehet pályázatot beadni 2020.03.20-ig (részleteket lásd felhívásban).
A legjobb pályázatokat meghívják a döntőbe, Ekaterinburg-ba, ahol egyes szekciókban értékes pénzjutalmat kap az első három helyezett.
A verseny nyelve angol és orosz.
További részletekkel Dr.Piricz Noémi (piricz.noemi@kgk.uni-obuda.hu) tud szolgálni.

diplomaátadó illusztráció

Diplomaátadó – 2020. tél

2020. február 22-én (szombaton) 10:00 órakor kerül sor a Keleti Károly Gazdasági Kar Diplomaátadó Ünnepségére.
A helyszíne a TG F17 előadó.
A Diplomaátadó Ünnepségre az oklevelet szerzett hallgatók mellett a záróvizsgát tett hallgatókat is szeretettel várjuk!
Az oklevélkiadáshoz szükséges adminisztráció miatt kérjük az érintett hallgatókat, hogy 9:00 órára érkezzenek a helyszínre.
Megjelenés alkalomhoz illő ruhában!

Az ünnepségre csak azokat várjuk, akik előzetesen jelezték részvételi szándékukat az alábbi űrlapon 2020. február 10. 24:00 óráig, erről 2020. január 27-ig Neptun üzenetet küld a Tanulmányi Osztály.
A regisztrációs lehetőség ezt követően lezárul.

Tekintettel a terem kapacitására, a Diplomaátadón összesen 1-2 vendéget tudunk fogadni hallgatónként. A TG F18-ban lehetőség lesz kivetítőn követni az ünnepséget.
Szíves megértésüket köszönjük!

Aki nem igényli az ünnepélyes átadást, 2020. február 20-án (csütörtökön) 7:30-16:00 óra között átveheti a diplomáját vagy záróvizsga igazolását, illetve erre lehetőség lesz az ünnepség után a Tanulmányi Osztály félfogadási idejében is.

Kérjük, hogy ezt a szándékát is a regisztrációs felületen jelezze!
Ebben az esetben a Diplomaátadón már nem lehet részt venni.

Köszönettel:
Maráczi Gréta
dékáni hivatalvezető

Lőrincz Péter Diplomamunka Pályázat

Lőrincz Péter Diplomamunka Pályázatát 2019/2020

Mindenki számára fontos a visszajelzés elvégzett munkájáról, teljesítményéről, ami hangsúlyosan igaz a fiatalok számára.
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) idén 21. alkalommal hirdeti meg a Lőrincz Péter Diplomamunka Pályázatát a 2019/2020-as tanévben diplomázó hallgatók számára.

A BSc és MSc kategóriákban pénzdíjjal és MLBKT kongresszusi részvétellel ismerik el a legjobb, logisztikai területen született szakdolgozatokat. A hallgatók számára rengeteg pozitív hozadéka van a helyezés elérésének és az MLBKT szakmai életébe kapcsolódásnak. A legnagyobb cégek vezetői felfigyelhetnek az elért eredményeikre és jövőbeni munkaadóikkal találkozhatnak. Olyan networking lehetőséget kapnak ahol szaktársaikkal tapasztalatot cserélhetnek és a szakma véleményvezéreitől kérdezhetnek első kézből a helyszínen.

Részletes felhívás
weboldal

EntreCOM4All

EntreCOM4All – Vállalkozási készségfejlesztés mindenkinek

Kedves Érdeklődők!

Elérhetővé vált a nagy közönség számára is az EntreCOM4All – Vállalkozási kompetencia fejlesztő platform, melyet nemzetközi partnereinkkel fejlesztettünk.

EntreCOM4All

A rendszert az őszi félév során az oktatásban is felhasználtuk, mely során hasznos tapasztalatokra és pozitív, támogató visszajelzésekre tettünk szert.

Az oldal használatának bemutató videója megtekinthető a tovább után.

Stipendium Hungaricum kimenő ösztöndíj részképzéshez magyar hallgatók részére

Stipendium Hungaricum kimenő ösztöndíj részképzéshez magyar hallgatók részére

Tisztelt Hallgatók!
A Tempus Közalapítvány ösztöndíjpályázatot hirdet a 2020/2021-as tanévben Stipendium Hungaricum megállapodások keretében megvalósuló külföldi részképzésre
, felsőoktatási hallgatók számára.
A pályázók itthoni tanulmányaikhoz szorosan kötődő, alap-, mester- vagy doktori képzésre vonatkozó részképzéseken vehetnek részt az ösztöndíjjal, továbbá doktori képzésben részt vevő pályázók esetén kifejezetten a disszertáció megírásához szükséges kutatómunkára is igényelhető támogatás. Ez az ösztöndíjlehetőség korábban államközi egyezmények keretében megvalósuló külföldi részképzéshez kötődő Campus Mundi kiegészítő ösztöndíjtámogatás formájában volt elérhető a pályázók számára.

A pályázati határidő: 2020. február 19.
(Egyiptom, Irán, Kína, Oroszország és Türkmenisztán esetén előrehozott határidő van érvényben lásd a részletes tájékoztatót!)

Részletes pályázati felhívás: itt elérhető

Pályázni a Stipendium Hungaricum online rendszerében lehet:
https://apply.stipendiumhungaricum.hu/oldalon

Mivel ez az ösztöndíjtípus államközi egyezményeken alapul, pályázni kizárólag az 1. sz. mellékletben megjelölt tevékenységekre és célországokba lehet, melyek jelen pályázati felhívás megjelenésekor a következőek:
Albán Köztársaság, Algériai Népi Demokratikus Köztársaság, Belarusz Köztársaság, Egyiptomi Arab Köztársaság, Indiai Köztársaság, Iráni Iszlám Köztársaság, Jordán Hásimita Királyság, Kenyai Köztársaság, Kínai Népköztársaság, Kuvaiti Állam, Libanoni Köztársaság, Macedón Köztársaság, Marokkói Királyság, Mongólia, Oroszországi Föderáció, Pakisztáni Iszlám Köztársaság, Palesztina, Thaiföldi Királyság, Tunéziai Köztársaság, Türkmén Köztársaság, Ukrajna, Üzbég Köztársaság és Vietnami Szocialista Köztársaság.
Ugyanezen okból kifolyólag az ösztöndíj csak magyar állampolgárok számára elérhető.