Vállalkozásfejlesztés Központ

Vállalkozásfejlesztési Központ a Tavaszmező utcában

Szeretnél vállalkozni, de félsz a jogi következményektől? Nem tudod, hogy néz ki egy munkaszerződés, vagy, hogy is alkalmazhatsz valakit? Esetleg milyen feltételek mellett vehetsz részt nemzetközi üzleti vállalkozásokban? Gyere és kérdezz szakembertől!

    Dr. Fülöp László
    jogi tanácsadás
    Kedd: 9:30 – 11:00
    Helyszín: Tavaszmező utca 17. 137. szoba

A Vállalkozásfejlesztési Központban induló szolgáltatás ingyenes az egyetem hallgatói és munkatársai számára.

BrainBay

Az első BrainBay workshop tapasztalatai

2018. január 12-én sikeres, interaktív workshop keretében a vállalati szektornak is bemutatkozott a BrainBay Centrum, amelyet 2017 januárjában hívott életre a Centrum három alapító tagja: Kolnhofer-Derecskei Anita, Reicher Regina Zsuzsánna és Tóthné Téglás Tünde az Óbudai Egyetem innovációs pályázata, valamint a Keleti Károly Gazdasági Kar dékáni támogatásának segítségével.

A BrainBay Centrum célja a Keleti Károly Gazdasági Karon született legfrissebb kutatási eredmények bemutatása és értékesítése a versenyszektor számára. Bízunk benne, hogy programjainkon sikerül a vállalati szféra szereplőivel új, érdekes menedzsment problémák mentén párbeszédet indítani, tapasztalatokat cserélni.
Miután elkészült a BrainBay honlapja, LinkedIn profilja és kiadványai, a BrainBay az őszi állásbörzén mutatkozott be a nagyközönségnek, decemberben pedig az egyetemi munkatársaknak tartottunk tájékoztatást. Januárban került sor az első nagyszabású rendezvényére, amelyre közel ötven vállalati szakember és HR szakértő érkezett. A szakmai nap témái az Y generációs munkavállalók munkaerőpiaci szokásai és a pályakezdők kompetenciái köré csoportosultak. Az előadások rendhagyó formában, interaktív jelleggel kerültek megrendezésre. Velencei Jolán moderálása mellett a résztvevők is bekapcsolódhattak a beszélgetésbe. Az Óbudai Egyetemet a Keleti Károly Gazdasági Kar munkatársai mellett Tick József rektorhelyettes úr képviselte a programunkon, ezúton is köszönjük támogatását!

A BrainBay Centrumról bővebb információt a honlapon http://brainbay.uni-obuda.hu/ talál.

A BrainBay alapító tagjai

Diplomamunka pályázat

Vállalkozz Józsefváros! – pályázati felhívás

Van egy szuper ötleted? Van egy régóta dédelgetett álmod, egy szuper ötleted, amelyre egy sikeres vállalkozást szeretnél építeni? Ha van már konkrét termék, szolgáltatás vagy tevékenység, amit kieszeltél, netán már dolgozol is rajta és szükséged lenne tőke injekcióra, vállalkozásod fejlesztését támogató szakmai segítségre akkor olvass tovább, mert egy remek lehetőségre bukkantál éppen!

Díjazzák a legjobb ötletet, legyen Tiéd a 1 500 000 forintos támogatás!

Részletes felhívás

Pályázatok beküldési határideje: 2018.02.25. 23 óra 59 perc

Diplomamunka pályázat

Lőrincz Péter Diplomamunka Pályázat

A 2017/2018-as tanévben diplomázó MSc és BSc hallgatók számára a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság idén 19. alkalommal hirdeti meg a Lőrincz Péter Diplomamunka Pályázatot. Olyan diplomamunkákat várnak, amelyek újszerű eredményeket tartalmaznak a logisztika és ellátási lánc területéről.

Határidő: 2018. január 16. és 2018. augusztus 31. között bármikor beadható!

Bővebb információ a felhívásban

leginnovatívabb szakdolgozat vagy diplomamunka

„A leginnovatívabb szakdolgozat/diplomamunka” pályázati kiírás

Az Óbudai Egyetem pályázatot hirdet a leginnovatívabb szakdolgozatok vagy diplomamunkák díjazására.

Pályázati határidő: 2018. február 19.

A pályázat célja: Az innovatív megoldásokat, eredményeket tartalmazó szakdolgozatok/diplomamunkák elismerése, a megvalósítás ösztönzése. A szakdolgozatban ismertetett megoldás, eredmény témáját illetően megkötés nincs, az vonatkozhat egy termék prototípusának megtervezésére, kifejlesztésére, egy piacképes szolgáltatás létrehozására, vagy dizájn projektre, az OECD Oslo Kézikönyvének széles definíciója szerint értelmezésben.

Részletek a felhívásban

Budapest Ösztöndíj Program

Budapest Ösztöndíj Program

Budapest Főváros Közgyűlése az előző évekhez hasonlóan idén is meghirdeti a Budapest Ösztöndíj Programot, amelynek célja a közigazgatáson belüli hatékony és célirányos utánpótlás kinevelése, valamint az, hogy az ösztöndíjat elnyerők betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat tevékenységébe, megismerjék a helyi közigazgatás rendszerét, annak folyamatait.

Határidő: 2018. április 13.

A Program keretében a nyertes pályázók a diploma megszerzése előtt – 2018 szeptemberétől, illetve 2019 februárjától 10 hónapon keresztül – szakmai anyagok, kutatási és konzultációs lehetőségek biztosítása által segítséget kapnak diplomamunkájuk elkészítéséhez.

A Programban legfeljebb 10 fő nappali tagozatos, a Program kezdési időpontjában osztatlan, alap- vagy mesterképzésben részt vevő, utolsó tanulmányi évét megkezdő egyetemi vagy főiskolai hallgató vehet részt, aki többek között:

  • valamely fővárosi székhelyen vagy telephelyen működő felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonnyal áll;
  • a jelentkezést megelőző két lezárt tanulmányi félévben legalább 4,00-4,00 súlyozott tanulmányi átlaggal rendelkezik;
  • a diploma megszerzéséhez szükséges szakdolgozatát a főpolgármester által jóváhagyott átfogó témaköröknek megfelelő tárgyból (tehát a megadott témán belül tovább szűkíthető, azon belül tetszőleges címmel) írja;
  • a diploma megszerzésének évében 30. életévét még nem tölti be.

    A Programban részt vevő hallgatók részére bruttó havi 50.000,-Ft/fő ösztöndíj kerül kifizetésre.

    A Program pályázata 2018. április 13-i jelentkezési határidővel kerül meghirdetésre többek között a www.budapest.hu oldalon, valamint internetes állásportálon.

Springboard programs

Springboard program

More Springboard programs in 2018 and the application deadline is 12 January!
Passing the job interview?
Performing exceptionally at work from day-one?
Getting promoted quicker?

To help you reach your goals, we designed a skill development program with a stunning learning experience based on the world’s top MBAs and what Hungary’s leading companies look for.
Because we believe having the right soft skills, critical thinking and entrepreneurial mindset will get you there.

Learn more

demonstrátori pályázat

Demonstrátori pályázat – 2017/2018 II. félév

Az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara pályázatot hirdet demonstrátori feladatkör betöltésére a 2017/2018. tanév II. félévére.
A pályázatokat a pályázati űrlapon, a kötelezően csatolandó dokumentumokkal együtt kell 2018. január 31. (szerda) 12:00 óráig az oktatási igazgató részére címezve a Dékáni Hivatalban egy példányban benyújtani (TA 125.).

Pályázati felhívás
Pályázati űrlap
Intézeti nyilatkozat
Vonatkozó egyetemi szabályzat

A demonstrátor lehetőségei:

  • tanácskozási joggal részt vehet az intézet értekezletén, amelyen véleményt nyilváníthat, továbbá
    közvetíti a hallgatói javaslatokat,

  • megilleti az adott intézet szakirodalom-állományának, valamint oktatási eszközeinek használata;
  • az intézet oktatóival együtt lehetősége van szakmai konferenciákon részt venni.

A demonstrátor feladatai:

  • az oktatáshoz kapcsolódó kutatási és szakmai előkészítő feladatok, és az ezekhez kapcsolódó
    adminisztráció ellátása (pl. laborfoglalkozások előkészítése);

  • a vizsgáztatás lebonyolításával kapcsolatos előkészítő, adminisztratív és technikai feladatok
    ellátása;

  • részvétel a tanulmányi versenyek szervezésében és lebonyolításában;
  • éves beszámoló készítése az intézetigazgató számára az adott félévben elvégzett szakmai
    munkáról.