BrainBay

Bemutatkozik a BrainBay Centrum!

2017. december 8-án 11:00-13:00 között a TG 203-as teremben szeretettel várjuk minden érdeklődő kollégánkat a BrainBay Centrum bemutatkozó eseményén!

Elsődleges célunk, hogy a közgazdaságtudomány területén végzett vállalati, gyakorlat közeli kutatásokat ne csak a tudományos élet számára tegyük elérhetővé, hanem közelebb vigyük a gyakorlati szakemberekhez is. Tudjuk, hogy a vállalati vezetőknek, a menedzsereknek nincsen ideje a tudományos publikációkban elmélyedni, azok mély statisztikai elemzéseit, eredményeit olvasgatni és átültetni a gyakorlatba. Ennek érdekében a tudományos munkákat olyan formában szeretnénk a vállalati szakemberek elé tárni, mely „könnyen fogyasztható”, értelmezhető, és a gyakorlatba azonnal átültethető.

A BrainBay Centrumot az Óbudai Egyetem innovációs pályázatán elnyert támogatásának, valamint a Keleti Károly Gazdasági Kar dékáni támogatásának segítségével hívtuk életre 2017 januárjában. A Centrum alapító tagjai Dr. Kolnhofer-Derecskei Anita, Dr. Reicher Regina Zsuzsánna és Tóthné Téglás Tünde. Szeretnénk minél több kollégát bevonni ebbe a hihetetlenül érdekes és nagy projektbe, arra ösztönözve őket, hogy csatlakozzanak kezdeményezésünkhöz és kutatásaikat ezen a fórumon osszák meg a gyakorlattal is.

pályázati felhívás

Pályázati felhívás

Az Országgyűlés elnöke, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője pályázatot hirdet „Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban az Európai Unió a világban” címmel egyetemi és főiskolai hallgatók részére. A pályázaton magyarországi, valamint Magyarországgal szomszédos államok magyar nyelven is oktató felsőoktatási intézményeinek 30 évnél fiatalabb, nappali vagy levelező tagozatos, aktív státuszú hallgatói pályázhatnak.

Részletek a pályázat felhívásban

A pályázat benyújtási határideje: 2017. december 15.

Vállalatirányítás felsőfokon 2017

Vállalatirányítás felsőfokon 2017.

2017. november 8-án a Magyar Közgazdasági Társasággal, valamint a Budapesti Értéktőzsdével közös szervezésben Vállalatirányítás felsőfokon címmel konferenciát rendezett az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar. A konferencia jelentős számú hallgató részvételével a TG F17-ben került megrendezésre.

A konferenciáról készült beszámoló az Óbudai Egyetem oldalán.

A konferencia sajtóvisszhangja és letölthető anyagai az MKT oldalán.

szünet

Rektori-dékáni szünet

Az alábbi napokon és tagozatokon rektori-dékáni szünet lesz:

    2017. november 15. 13:30-tól csak nappali tagozaton
    2017. november 23-27-ig (csütörtöktől hétfőig) minden tagozaton.

Társadalmi Felelősségvállalási Workshop

Társadalmi Felelősségvállalás Workshop

2017. november 17-én kerül megrendezésre az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karán a Nemzeti Tehetségprogram által finanszírozott Társadalmi Felelősségvállalási Workshop, amelynek fontos részét képezik a korrepetitorok bemutatkozó előadásai.
A Workshop pontos helyszíne: 1084 Budapest, Tavaszmező u. 16-18. (TG épület) F 19. előadó és TG 2.203-as terem.
A rendezvény közösségépítési céllal, valamint a tehetséges fiatalok bemutatkozási és hálózatépítési lehetőségeként valósul meg ebben a félévben. A nap folyamán szó esik a vállalati és személyes önkéntességről, a társadalmi szerepvállalásról, az esélyegyenlőség fontosságáról, valamint az egyetemen működő szervezetek is bemutatkoznak a délutáni szekcióban.

Regisztrálni az alábbi felületen lehet: http://kgk.uni-obuda.hu/elmenynap/regisztracio
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Az önkéntesség hozzájárul nem csak közösségünk, hanem környezetünk jobbá tételéhez.

hhtdk logókA programot a pályázati támogatásból finanszírozzuk.