KGK verseny

Országos Levelező Közgazdaságtan és Marketing Verseny

Az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara Országos Levelező Közgazdaságtan és Országos Levelező Marketing Versenyt hirdet középiskolás (11-13. évfolyamos) diákok számára. A versenyre 3 fős csapatok jelentkezését várjuk! Egy iskolából/osztályból több csapat is jelentkezhet!

A győztes csapat tagjai egy-egy tablettel lehetnek gazdagabbak!

A regisztráció határideje: 2017. október 31. 24.00 óra.

Bővebb információ a verseny oldalán

Nők műszaki pályán

ABB mentorprogram női műszaki felsőoktatási hallgatóknak

Az ABB Kft., mint Kiíró, „ABB mentorprogram női hallgatóknak ” elnevezéssel pályázatot hirdet a műszaki felsőoktatásban – az energetika és automatizálás területén – tanuló 5 fő főiskolai/egyetemi női hallgató számára. A program során 5 fő női hallgató kerül kiválasztásra.
A programban résztvevő hallgató a Kiíró cég vezetői vagy meghatározó szakemberei közül saját dedikált mentort kap, akikkel a félév során 5 alkalommal konzultáción vehet részt. A nyertesek továbbá betekintést nyerhetnek egy multinacionális cég mindennapjaiba, gyárlátogatáson vehetnek részt, találkozhatnak az ABB női vezetőivel, HR szakemberektől személyes konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a későbbi elhelyezkedéshez, vagy akár gyakornokként aktívan részt vehetnek a munkában. Emellett megismerhetik, hogy milyen különböző életpálya modellek léteznek a műszaki területen.
Részletek a program honlapján

Logisztikai Csapatbajnokság 2018

Logisztikai Csapatbajnokság 2018.

A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja immár ötödik alkalommal országos szintű logisztikai csapatbajnokságot hirdet a felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatói részére, egymillió-kétszázezer Forint összdíjazással.
A Verseny részletei: http://nlvklub.hu/hu/logisztikai-csapatbajnoksag/
Nevezési határidő: 2017. október 29.

Romaster pályázati felhívás

ROMASTER – Esélyprogram a Jövő Roma Vezetőiért

A HBLF-ROMASTER Alapítvány pályázatot hirdet hátrányos helyzetű, magukat cigánynak valló felsőoktatásban tanuló hallgatók részére.A ROMASTER Program célja, hogy elősegítse a roma értelmiségi réteg fejlődését, támogassa olyan diákok továbbtanulását, életkörülményeinek javítását, akik erősen rászorultak és tanulmányi teljesítményük alapján jó eséllyel fognak továbbtanulni.
Kiemelten várjuk olyan diákok jelentkezését, akik közgazdasági, pénzügy- és számvitel, informatika,
programozó, villamosmérnök, gépészmérnök, vegyészmérnök, biomérnök, vagy más mérnöki szakon
tanulnak jelenleg vagy kezdik meg tanulmányaikat 2017 szeptemberétől, nappali tagozaton. Ezen
orientációk a legkeresettebbek a támogató vállalatok részéről.

A pályázatok benyújtási határideje folyamatos.
Részletes pályázati felhívás