kreatív pályázat

Kreatív pályázati felhívás

Az Óbudai Egyetem Bánki Kar dékánja az Európai Kiberbiztonsági Hónap alkalmából pályázatot hirdet Magyarország kiberbiztonságát, annak feladatait és programjait jelképező logó megtervezésére, illetve poszter elkészítésére. A pályázaton az Óbudai Egyetem minden hallgatója, oktatója és munkatársa részt vehet.

Logótervezés pályázati felhívása
Poszterkészítés pályázati felhívása

Határidő: 2017. október 16-án 16 óráig.

Gazdaságstatisztika szerepe az oktatásban c. konferencia

Beszámoló a Gazdaságstatisztika szerepe az oktatásban c. konferenciáról

2017. szeptember 27-én a Keleti Károly Gazdasági Karon találkoztak a statisztikát oktató, művelő és használó szakemberek a Gazdaságstatisztika szerepe az oktatásban című konferencián, amelyen megemlékeztek a Központi Statisztikai Hivatal megalapítójáról, a KGK névadójáról, Keleti Károlyról, halálának 125. évfordulója és a KSH alapításának 150. évfordulója alkalmából.
Az eseményt Dr. Takácsné Prof Dr. György Katalin egyetemi tanár, a konferencia szervezője nyitotta meg, majd ünnepi köszöntőt mondott Prof. Dr. Réger Mihály rektor, továbbá Dr. Sára Botond Attila, Józsefváros alpolgármestere.

A plenáris előadás Dr. Tóth Géza (a KSH szakmai tanácsadója, a Területi Statisztika főszerkesztője, egyetemi docens, ME) előadásával indult, melyben megismerhettük, hogy a KSH hogyan teszi lehetővé a mikroadatokhoz való hozzáférést. Dr. Laczka Éva (elnök, MST, c. egyetemi tanár) előadásában a gazdaságstatisztika történetét, napjaikban jelentkező paradigramváltást hangsúlyozta. Ezt követően Prof. Dr. Katona Tamás (egyetemi tanár, SZTE) a közgazdászképzésben, a gazdaságstatisztika oktatásának néhány kritikus pontjára hívta fel a figyelmet és adott megoldási javaslatokat. Dr. Medve András (dékán, ÓE) ünnepi beszédében mesélt a Keleti Károly Karról, a Kar nevének története után Keleti életét foglalta össze.

A plenáris ülés után került sor Keleti Károly szobrának megkoszorúzására, amely a Tavaszmező u. 16-18. sz. előtt áll. Az Óbudai Egyetem részéről Dr. Medve András dékán, a Központi Statisztikai Hivatal részéről Dr. Tóth Géza a KSH szakmai tanácsadója és Dr. Bokodi Oláh Gergely, a KSH főosztályvezető-helyettese fejezte ki tiszteletét a névadó és alapító emléke előtt.

Gazdaságstatisztika szerepe az oktatásban c. konferencia

A szakmai program keretében a KSH jeles képviselői mellett számos magyar egyetem képviseltette magát a párhuzamosan folyó panelszekciókban.
A párhuzamosan futó első panelszekció az Adat- és adathasználat kérdéskörét tárgyalta, amelyen bemutatásra került az aktuálisan használt statisztikai eszköztár és módszertan, valamint az adatok felhasználásának módja több gazdasági probléma elemzése során.
Az első előadásban Dr. Kovács Krisztián (vezető elemző, KSH) mutatta meg hol találhat a felhasználó megbízható hivatalos statisztikai adatokat. Majd Dr. Keszthelyi Szilárd (osztályvezető, AKI) a mezőgazdasági üzemek jövedelem-alakulásának és gazdálkodásának elemzésére létrehozott Tesztüzemi Információs Rendszert ismertette. Ezt követően Dr. Lipták Katalin (adjunktus, ME) a gazdaságstatisztika szerepét vizsgálta a munkaerő-piaci folyamatok elemzésében a Visegrádi Négyek körében. Dr. Lukács Gábor (egyetemi docens) és Prof. Dr. Sárdi Katalin (egyetemi tanár, PE) az agrártörténeti adatok felhasználására hozott konkrét példát a tápanyag-gazdálkodás oktatásában. Dr. habil. Bacsi Zsuzsanna (egyetemi docens, PE) arra adott választ 155 ország adatainak statisztikai elemzése által, hogy a homogén vagy a heterogén társadalmak a sikeresebbek-e. A szekciót Szabó Zsolt Mihály (doktorandusz ÓE BDI, mestertanár, ÓE) zárta, előadásában a globális öregedés társadalmi hatásait vizsgálta a nyugdíjbiztosításra.
Gazdaságstatisztika szerepe az oktatásban c. konferencia
A másik panelszekcióban a résztvevők eközben a gazdaságstatisztika oktatásának hazai tapasztalatait vitatták meg egymással. Ebben a szekcióban Sándorné Dr. Kriszt Éva, (egyetemi tanár, BGE) a BGE példáján mutatta be a statisztika oktatásának helyét és szerepét a gazdaságtudományi képzésben. Dr. Cserháti Ilona (egyetemi docens, BCE) a statisztika oktatásba bevezetett tananyagfejlesztési tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel. Dr. Nagy Viktor (adjunktus, ÓE), Dr. Kolnhofer-Derecskei Anita (adjunktus, ÓE) és Kovácsné Bukucs Erzsébet (mestertanár, ÓE) a statisztika oktatás játékosított (gemifikációs) formájáról beszélt. Dr. Csató László (adjunktus, BCE, tudományos munkatárs, MTA SZTAKI) azt mutatta be hogyan használható a statisztika eszköztára az EKS-módszer karakterizációja során. Dr. Jámbor Attila (egyetemi docens, BCE) és Dr. Mizik Tamás (egyetemi docens, BCE ) előadásában a versenyképesség mérési módszerek és azok gazdaságstatisztikai vonatkozásai a mezőgazdaságban jelentek meg. A szekciót Szabó Richard (mestertanár, ÓE) zárta az általa használt statisztikai módszereket a pénzügyi intézmények értékelésének példáján.

A konferencia egy, a statisztika oktatással foglalkozó kerekasztal beszélgetéssel zárult, amelyen az alkalmazott jó gyakorlatokat osztották meg egymással a résztvevők. A beszélgetésen a meghívott szakemberek mellett a kar hallgatói is képviseltették magukat. A kerekasztal beszélgetés elindított egy közös szakmai párbeszédet és együttműködést, amely reményeink szerint a jövőben is folytatódik. Karunk büszkén viseli Keleti Károly nevét, munkásságához híven folytatja a gazdasági oktatásban és kutatásban végzett tevékenységét.

Képek és az elhangzott prezentációk anyagai elérhetők a konferencia honlapján http://kgk.uni-obuda.hu/gazdasagstatisztika-konferencia.
Az eseményről készült újságcikk pedig itt olvasható: http://jozsefvaros.hu/hir/5069/konferencia-es-megemlekezes-az-obudai-egyetemen valamint a hamarosan megjelenő Statisztika Szemle legújabb számának esemény rovatában.