SPSS nyári iskola

SPSS Nyári iskola

A Clementine Consulting (korábban SPSS Hungary) idén immár nyolcadik alkalommal tervezi megrendezni egyhetes nyári programját, az SPSS Nyári Iskolát a felsőoktatásban résztvevők számára. A korábbi években szinte az ország összes felsőoktatási intézménye – határon túlról is – képviseltette magát résztvevőként, előadóként.
A hagyományos program első két napját az intézmények, oktatók közötti tapasztalatcseréjére kerül sor mind kutatási, mind oktatási területen, majd a következő három napon szakértőink által vezetett intenzív SPSS terméktanfolyamokon vehetnek részt a jelentkezők. A rendezvény a felsőoktatás oktatóinak és hallgatóinak ingyenes. Idén a Pannon Egyetem támogatásával Veszprémben rendezzük meg a Nyári Iskolát július 4. és 8. között.
Plakát

demonstrátori pályázat

Demonstrátori pályázati felhívás – 2016/17/1

Az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara pályázatot hirdet demonstrátori feladatkör betöltésére a 2016/17 tanév I. félévére.
A pályázatokat a pályázati űrlapon, a kötelezően csatolandó dokumentumokkal együtt kell 2016. szeptember 9. (péntek) 12.00 óráig az oktatási dékánhelyettes részére címezve a Dékáni Hivatalban egy példányban benyújtani.

Pályázati felhívás
Pályázati űrlap
Intézeti nyilatkozat
Vonatkozó egyetemi szabályzat

A demonstrátor lehetőségei:

  • tanácskozási joggal részt vehet az intézet értekezletén, amelyen véleményt nyilváníthat, továbbá
    közvetíti a hallgatói javaslatokat,

  • megilleti az adott intézet szakirodalom-állományának, valamint oktatási eszközeinek használata;
  • az intézet oktatóival együtt lehetősége van szakmai konferenciákon részt venni.

A demonstrátor feladatai:

  • az oktatáshoz kapcsolódó kutatási és szakmai előkészítő feladatok, és az ezekhez kapcsolódó
    adminisztráció ellátása (pl. laborfoglalkozások előkészítése);

  • a vizsgáztatás lebonyolításával kapcsolatos előkészítő, adminisztratív és technikai feladatok
    ellátása;

  • részvétel a tanulmányi versenyek szervezésében és lebonyolításában;
  • éves beszámoló készítése az intézetigazgató számára az adott félévben elvégzett szakmai
    munkáról.
Erős Gyula díj

Erős Gyula díj 2016

Az Erős Gyula Alapítvány pályázati lehetőséget hirdet vármely nappali tagozatos felsőoktattási képzésben (BA MA, PhD) résztvevő hallgató számára az „Erős Gyula díj 2016” elnyerésére. Pályázni az alább meghatározott pénzügyi-gazdaságpolitikai témakörben készített tanulmányokkal lehet: Váaságkezelés euróval vagy euró nélkül (Tapasztalatok, lehetőségek, tanulságok).
Teljes pályázati felhívás

Harsányi István-díj

Pályázati kiírás „Harsányi István-díj” elnyerésére

A Magyar Innovációs Szövetség által gesztorált, közhasznú Manager Képzés Alapítvány, elsősorban a gazdasági, a műszaki és a természet-tudományi felsőfokú intézményekben graduális és posztgraduális, valamint a PhD-képzés keretében tanuló tehetséges hallgatók kiválasztását és menedzsment ismereteinek bővítését, gyakorlatban történő alkalmazását hivatott elősegíteni.

Ezért az Alapítvány Kuratóriuma a „Harsányi István-díj” (és a velejáró kutatási ösztöndíj) elnyerésére a 2016. évben ismételten pályázatot ír ki, 35 év alatti fiatalok részére. A Kuratórium az innovációval kapcsolatos menedzsment témakörben készített kiemelkedő színvonalú

  • tudományos diákköri munkák,
  • kutatási munkák,
  • szakdolgozatok, diplomamunkák,
  • PhD-disszertációk
    készítőit kívánja elismerésben részesíteni, és gyakorlati tevékenységüket támogatni.

Pályázati felhívás

KIBU LIFT ötletfejlesztési program

KIBU LIFT ötletfejlesztési program

Hallottál már a Kitchen Budapest új ötletfejlesztési programjáról, a Lift-ről? A Lift olyan kreatív alkotók számára biztosít kiugrási lehetőséget, akik a technológia, a tudomány, és a művészet keresztmetszetében dolgoznak.

A program keretében egy kivételes lehetőséget biztosítunk egy kiválasztott tehetségnek, aki a nyár során a külföldi partnerintézmények egyikében fejlesztheti tovább az ötletét. A 8 hetes exchange programot június 15 – szeptember 30. közé tudod időzíteni, a kintlétedet a KIBU 3000€ ösztöndíjjal támogatja.

Jelentkezz a programba, hogy együtt dolgozhass a KIBU csapatával és használd ki a Lift által kínált lehetőséget: töltsd a nyarat egy nemzetközi media lab-ben, ahol megvalósíthatod az álmod!

A programmal kapcsolatos részleteket itt tudod elolvasni.

Partner intézmények: V2 Institute for the Unstable Media (Hollandia), MetamediaAssociation (Horvátország), Interactive Media Design Lab (Japan), Master in Technology and Aesthetics of Electronic Arts – National University of Tres de Febrero (Argentina), National Taiwan Museum of Fine Arts (Taiwan), PNEK (Norvégia), Western Arctic Moving Pictures (Kanada), Chorus Art Center (Kína), Arquivo 237 (Portugália), iMAL (Belgium), LABoral Centro de Arte y Creacion Industrial (Spanyolország), Birmingham Open Media (Nagy Britannia), Baltan Laboratories (Hollandia), Canada Film Center (Kanada), Revolver Galeria (Peru), Society for Arts and Technology (Kanada), TASML (Kína), The George Church Laboratory at Harvard Medical School and Joe Davis (USA)

Video teaser: https://vimeo.com/159392243