2025. június 6-án ünnepélyes keretek között köszönthettük karunk három meghatározó, korábbi oktatóját és munkatársát: Dr. Takácsné Prof. Dr. György Katalint, Gombaszögi Ildikót, valamint Prof. Dr. Takács Istvánt. Az eseményen Prof. Dr. Garai-Fodor Mónika dékán asszony méltatta a kitüntetettek pályafutását, valamint a karon végzett, elkötelezett munkájukat.
Dékán asszony beszédében kiemelte, hogy mindhárom kolléga fontos szerepet töltött be a kar szakmai életében, oktatási és tudományos tevékenységükkel maradandó értékeket teremtettek, és példát mutattak az utánuk következő generációk számára. Hozzájárulásuk elvitathatatlan a kar fejlődéséhez és jó hírnevének öregbítéséhez.



Hálánk és tiszteletünk jeléül mindhármuknak ünnepélyesen átadásra került a Keleti Károly emlékgyűrű, amely karunk egyik rangos elismerése. A kitüntetés méltó módon fejezi ki megbecsülésünket mindazért, amit a Keleti Károly Gazdasági Kar közösségéért tettek.


Ezúton is szívből gratulálunk Dr. Takácsné Prof. Dr. György Katalinnak, Gombaszögi Ildikónak és Prof. Dr. Takács Istvánnak, valamint jó egészséget és további sikereket kívánunk életük következő szakaszához!