Keleti Károly

Keleti Károly (1833–1892) neve egybeforrott a hazai hivatalos statisztika történetével, annak megteremtőjeként tartják számon. Széles látókörű, európai színvonalú gondolkodó volt, egyaránt kiváló elméleti közgazdászként és statisztikusként, ugyanakkor rendkívüli gyakorlati érzékkel bíró, szervezőtehetséggel megáldott hivatalnok és iparpolitikus.

1833. július 18-án született Pozsonyban. Édesapja, Karl Klette festőművész Drezdából került Magyarországra, József nádor udvarába, ahol festő és rajztanár volt. Fiát a budai piaristák hazafias szellemű gimnáziumába járatta. Miután ott kitűnt jó tanulmányi eredményeivel, a nádor hasonló korú fiának, a későbbi József főhercegnek tanulótársa lett. 1848 tavaszán az alig 15 éves ifjú honvédtüzérnek állt, s végigharcolta a magyar szabadságharcot. A bukás után családi kapcsolatoknak köszönhetően József nádor örököseinek alcsúti uradalmába került gazdasági gyakornokként.

Az 1850-es években Budán, majd Szolnokon dolgozott pénzügyi tisztviselőként, valamint időközben befejezte félbehagyott gimnáziumi tanulmányait és elvégezte a pozsonyi Jogakadémiát is. 1861-ben az országos adómegtagadás melletti tüntetésként lemondott állásáról, s visszatért Pestre, ahol különféle lapoknál kezdett dolgozni. Testvére, Gusztáv révén került kapcsolatba a szellemére nagy hatást gyakorló Eötvös József báróval. Eötvös, megismervén Keleti törekvéseit, szorgalmát, komoly ambícióit, egyre jobban bevonta munkáiba, előbb az Országos Magyar Iparegyesület keretén belül; később, 1865-ben pedig rábízta Politikai Hetilap című lapjának szerkesztését is.

1863-ban az újonnan alakult Magyar Földhitelintézet tisztviselője lett, ahol néhány év alatt a tanácsjegyzői rangig emelkedett. Továbbra is folytatta publicisztikai tevékenységét és közgazdasági írásaival tekintélyes nevet szerzett magának. 1864-től aktív részese volt a Magyar Tudományos Akadémia Statisztikai Bizottságában folyó munkának.

1867-ben, a kiegyezés után Gorove István földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter meghívta a statisztikai osztály élére, amelyet kezdetben, mint osztálytanácsos, később mint miniszteri tanácsos vezetett. A minisztérium kebelén belül működő statisztikai hivatal tervét még kinevezése előtt írt „Emlékirat a magyarországi statistikai hivatal szervezése ügyében” című munkája alapján készítették el, így Keleti elgondolásai szabták meg a hivatal sorsának alakulását az első perctől fogva.

A kis létszámmal (6 állandó tisztviselő!), sok kültaggal létrehozott statisztikai szakosztály mellett felállították az Országos Magyar Statisztikai Tanácsot is. Keleti statisztikai tanfolyamok szervezéséhez kezdett, amelyek közül az első 1868, a második 1869 őszén zajlott le. Az előadásokat az egyes témakörök (statisztika, demográfia, gazdaság stb.) legnevesebb hazai szakértői, így többek között Keleti Károly, Beöthy Leó, Hieronimy Károly, Hunfalvy János, Kaucz Gyula, Konek Sándor és Matlekovits Sándor tartották.

A statisztikai szakosztály szervezete a más téren is elfoglalt kültagokkal alkalmatlannak bizonyult a rendszeres hivatalos adatszolgáltatáshoz, így hosszú harc után – amelyben jelentős szerepe volt Keletinek – az 1871. április 18-án kelt uralkodói szentesítéssel létrejött a szakmailag független, a minisztérium alárendeltségébe tartozó statisztikai hivatal. Bár a hivatal az egész korszakban a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium felügyelete alatt működött (1889-től a kereskedelemügyi minisztérium szervezetén belül), jelentősége, mozgásterének nagysága mégis megnövekedett. Első igazgatója tudományos működésében függetlennek, véleménynyilvánításában szabadnak óhajtotta, és ezt a törekvést szerencsésen tudta összehangolni az államhivatalnoki kötelességérzettel.

A statisztikai hivatal megalakulásakor Keleti gondoskodni kívánt a szükséges szakirodalomról, részben a hivatali keretből, de főleg külföldi intézetekkel, statisztikai hivatalokkal kialakított cserekapcsolatok útján. Rövid idő alatt tekintélyes, tudományos szempontból is jelentős állománnyal bíró szakkönyvtárat hozott létre, mely jelenleg is működik és így Európa egyik legrégebbi statisztikai szakkönyvtáraként tartják számon.

A statisztikai szakosztály kezdeti éveinek legfontosabb eseménye az 1869/70. évi népszámlálás végrehajtása volt. Ekkor szembesült Keleti azzal a problémával, hogy a statisztika iránt bizalmatlan lakosság és helyi közigazgatás mennyire megnehezíti az adatgyűjtést, így minden energiáját arra fordította, hogy a hivatalos statisztikai adatgyűjtések védelmére törvényt alkossanak. Kezdeményezése nyomán az 1874. évi XXV. tc. lett a hazai statisztika szilárd, törvényes alapja.

A hivatal fejlődésében jelentős esemény volt a magyar áruforgalmi statisztika megteremtése. A külkereskedelmi statisztika régóta foglalkoztatta Keletit, aki a hivatal élén mindent elkövetett, hogy a közös vámterület adta nehézségek ellenére a magyar külforgalom alakulása minél inkább megbecsülhető legyen. Irányításával 1880-ban végrehajtották az első, egyéni számlálólapra alapozott népszámlálást, amely hatalmas munkát jelentett a hivatal személyzetének, de összehasonlíthatatlanul több feldolgozási, kombinatív lehetőséget nyújtott a korábbinál.

A magyar hivatalos statisztika európai színvonalának elismerését jelzi a hivatal képviselőinek, Keletinek és Hunfalvynak részvétele a nemzetközi statisztikai kongresszusokon: 1869-ben Hágában, 1872-ben Szentpéterváron és 1876-ban házigazdaként Budapesten. A kongresszusok után a nemzetközi kapcsolattartás az ún. Állandó Bizottság (Commission Permanente) feladata volt, melynek elnökévé Keleti Károlyt választották. A kongresszusok megszűnése után tevékenyen részt vett Hunfalvy Jánossal és Kőrösy Józseffel együtt a ma is működő Nemzetközi Statisztikai Intézet megalapításában.
Keleti Károly statisztikai és nemzetgazdasági szakírói munkássága még a sajtónál töltött éveiben kezdődött. Ennek elismeréséül a Magyar Tudományos Akadémia már 1868-ban levelező, 1875-ben rendes, 1890-ben pedig igazgató tagjává választotta. Akadémiai székét levelező tagként „A statistika hivatalos és tudományos mívelése”, rendes tagként „Visszapillantás közgazdaságunk egy negyed századára” című értekezésével foglalta el.

Tudományos elismertségéről szólva meg kell említeni, hogy 1874-ben a Budapesti Tudományegyetem egyetemi magántanárrá minősítette, 1880-ban pedig a tiszteletbeli doktor címet adományozták neki.
Első maradandó alkotása a „Hazánk és népe a közgazdaság és társadalmi statistika szempontjából” című nagyszabású munka volt, amely gazdasági és közművelődési állapotainkat az akkori legmodernebb szempontok szerint, részletekre bontva tárgyalta, felhasználva a népmozgalmi adatokat és a népszámlálás eredményeit is. A művet a Magyar Tudományos Akadémia nagydíjával tüntette ki.

Szakirodalmi munkássága legjelentősebb termékének tartotta az 1878. évi párizsi világkiállítás alkalmából írt „Magyarország közgazdasági és mívelődési állapotai” című művét, amelyben a kiállítás kapcsán a hazai állapotokról írt mélyenszántó közgazdasági elemző tanulmányt, beleszőve az iparral, mezőgazdasággal, külkereskedelemmel kapcsolatos gazdasági programját.

Jelentős művei között kell megemlítenünk a statisztikában teljesen új utakon induló „Magyarország élelmezési statisztikája physiologiai alapon” című munkáját és „A gyakorlati statistika kézikönyvé”-t, Fiumével kapcsolatos kereskedelempolitikai írásait, továbbá a budapesti országos kiállításról írott jelentés szerkesztését és bevezető tanulmányát.

Külön figyelmet érdemel a hivatal nemzetközi szinten is komoly elismerést kiváltó munkája, mely 1875-ben jelent meg Keleti szerkesztése alatt „Szőlőszet. Első rész. Magyarország szőlőszeti statistikája. 1860–1873.” címmel.

Társadalmi tevékenységének súlypontja a hazai iparfejlesztésre irányult. Részt vett az Országos Magyar Iparegyesület újjáélesztésében, és annak élete végéig tevékeny tagja volt.
1892-ben sikertelenül indult a képviselőválasztásokon. A kudarc megromlott egészségét végleg aláásta. 1892. május 30-án elhunyt. A Magyar Tudományos Akadémián, amelynek élete utolsó éveiben szinte minden energiáját szentelte, hivatali utóda, Jekelfalussy József búcsúztatta.

A szöveget lektorálta: Horváth Balázs, KSH Könyvtár Kutatástámogató és Statisztikatörténeti Főosztály