Október 19-én délután Lakatos Lóránt (a Duna Events ügyvezető igazgatója) tartott előadást az MSc nappali képzésben résztvevő hallgatóknak innováció és marketing témakörökben. Az előadás során a gyakorlati példák bemutatásán túl kitért a kulturális különbségekre, a magyar piacon szerzett tapasztalataira, illetve a magyar rendezvényszervezés sajátos jellemzőire is.
Szerző: admin
![szakmai versenyek](https://kgk.uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2015/10/csapat-kk.gif)
Felhívás szakmai versenyekre
Szakmai versenyek indulnak, amelyekre szeretettel várják a hallgatókat!
Az alábbi két versenyre 3 fős csapatok jelentkezését várják a szervezők:
K&H diákkupa 2015
-
A K&H online bankszimulációs versenye egyetemista és főiskolai hallgatók számára, amelyben a résztvevő csapatok a felsővezetők feladatait látják el egy-egy virtuális kereskedelmi bankban, egymás ellen versenyezve különböző piacokon.
Regisztrációs határidő: 2015. október 22. éjfél
További információk
econo-MIX 2015
-
Az econo-MIX versenyen az FMCG izgalmas világát mutatja be a diákoknak!
Átélhetik egy sörgyár működtetésének izgalmait, kihívásait. Kipróbálhatják szakmai felkészültségüket az üzleti szimulációban, ahol versengő környezetben bizonyíthat vállalatvezetőként barátaival.
Regisztrációs határidő: 2015. október 22. éjfél
További információk
![2016. évi felvételi illusztráció](https://kgk.uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2015/10/keresztfelev-2015-750x410.jpg)
Keresztféléves felvételi időszak elindult!
Az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar a 2015/2016. tanévre (2016. februári kezdéssel) keresztféléves felvételit hirdet alap- és mesterképzési szakjaira. A KGK honlapján minden aktuális információról tájékozódhat a Felvételizőknek oldalon.
2016. februári kezdéssel meghirdetett szakjaink:
Alapszak: műszaki menedzser alapszak
Mesterképzési szak: vállalkozásfejlesztés szak
AZ ELEKTRONIKUS JELENTKEZÉS ÉS A DOKUMENTUMOK ELEKTRONIKUS BEKÜLDÉSÉNEK, VALAMINT A FELVÉTELI ELJÁRÁSI DÍJAK BEFIZETÉSÉNEK HATÁRIDEJE:
2015. NOVEMBER 15.
![logisztika konferencia felhívás](https://kgk.uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2015/10/logisztika4-kk.jpg)
Országos Hallgatói Konferencia 2015
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság az Országos Hallgatói Konferencia nappali tagozatos hallgató résztvevőit idén is ingyenesen látja vendégül a háromnapos kongresszus teljes első napján. Idén először a 26 év alatti levelezős hallgatók számára is lehetővé teszik az ingyenes első napi részvételt!
Konferenciafelhívás: kongresszus.logisztika.hu/
![illusztráció](https://kgk.uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2015/10/zart-ajto-2-kk.jpg)
TO és Dékáni Hivatal pénteken zárva!
2015. október 9-én (pénteken) a KGK Tanulmányi Osztálya, valamint a Dékáni Hivatal zárva tart.
A többi napon a nyitva tartás a szokott rend szerint alakul.
Megértésüket köszönjük!
![pólópályázat](https://kgk.uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2015/10/polo-kk.jpg)
Pólópályázat a TSI-ben
A Testnevelési és Sport Intézet sportpólók megtervezéséhez grafikai pályázatot ír ki.
![Stautz János](https://kgk.uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2015/10/Stautz-Janos-kk.jpg)
Emberi erőforrás tervezés – People Planner
A TRL Hungary Kft-vel való szakmai együttműködés keretében Stautz János tartott színvonalas előadást a KGK Vállalkozásmenedzsment Intézete szervezésében szeptember 30-án Emberi erőforrás tervezés – People Planner témakörben. Előadásában a (főként projekt alapú) szolgáltató szervezetek emberi erőforrás tervezésének gyakorlati megvalósítási lehetőségeit mutatta be.
A témáról további információkat a http://www.trl.hu/erp-informaciok-hirek oldalon olvashatnak!
![Diplomat's Club](https://kgk.uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2015/09/Diplomats-Club-kk.jpg)
Diplomat’s Club
On behalf of the Antall József Knowledge Centre, I cordially invite you to the next event of Diplomats’ Club. Organised by the Knowledge Centre, Diplomats’ Club is a programme series that provides an opportunity for students interested in international affairs to meet diplomats and ambassadors accredited to Hungary.
Full invitation
![BCSDH Ösztöndíj](https://kgk.uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2015/09/JVTP_Plakat_2016-kk.jpg)
BCSDH Jövő Vezetői Tehetségprogram Ösztöndíj
Be akarsz tekinteni nagyvállalatok kulisszái mögé?
Akarsz beszélgetni olyan vezetőkkel, akiket eddig csak az újságok lapjain láthattál?
Kipróbálnád magad olyan fiatal vállalati szakemberek között, akik már ismerik az üzleti világot?
Szert akarsz tenni vezetői, szakmai tapasztalatra és értékes kapcsolati hálóra?
Megismernéd a fenntartható fejlődés és üzleti világ kapcsolódását?
Akkor jelentkezz és légy te a 2016-os ösztöndíjas!
Nyerd meg az egyéves ösztöndíjat „A jövő vezetői” tehetségprogramba!
![logisztikai csapatbajnokság](https://kgk.uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2015/09/logisztika3-kk.jpg)
Logisztikai Csapatbajnokság
A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja immár harmadik alkalommal országos szintű logisztikai csapatbajnokságot hirdet a felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatói részére.
BSc és MSc képzéseken résztvevő egyetemista és főiskolás nappali tagozatos hallgatók vehetnek részt, mérnöki és gazdasági szakokról, magyarországi és határon túli magyar képzésű felsőoktatási intézményekből.
Felhívás