Eurasia Research

Nemzetközi konferenciák sorozata Budapesten

2024. szeptember 25-én Budapesten több rangos nemzetközi konferencia zajlott le az Eurasia Research szervezésével, amelyek különböző tudományágak és kutatási területek képviselőit vonzották. Az események helyszíne az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara volt, amely kiváló színteret biztosított a kutatóknak és szakembereknek, hogy új ötleteket és eredményeket osszanak meg egymással.

Az Eurasia Research 2024. szeptember 25-én rendezett konferenciáján Dr. Szabó L. Dávid, a szlovákiai J. Selye University PhD hallgatója nyitóbeszédében a magyar tanárok ideális tanár-diák interakcióval kapcsolatos nézeteit tárgyalta. A résztvevők között voltak nemzetközi kutatók, mint például Calin Gurau (Franciaország), aki a ChatGPT hallgatói tudásra gyakorolt hatását vizsgálta, valamint Karen Wall (Kanada), aki az őslakos tapasztalatokkal és a megbékélés kérdéskörével foglalkozott.

A délutáni programban olyan előadások is szerepeltek, mint Nadhakan Shinnaranantana (Thaiföld) kuponok online impulzusvásárlásra gyakorolt hatásáról szóló kutatása, illetve Nadnapang Phophichit (Thaiföld) mesterséges intelligencián alapuló chatbotja, amely buddhista pszichológiai elvekre épülve segíti a stresszkezelést.

A Eurasia Research konferenciasorozat további jelentős eseményei között szerepelt:

  • EdTec 2024 – International Conference on Education & Learning Technology, amely az oktatási innovációkra és a technológiai integrációra fókuszált.
  • ICSSH 2024 – International Conference on Social Science & Humanities, ahol a társadalomtudományok és a humán tudományok interdiszciplináris párbeszéde volt a középpontban.
  • BUPOL 2024 – International Conference on Public Policy & Law, amely a közpolitika és jog aktuális kérdéseit tárgyalta nemzeti és nemzetközi szinten.
  • ICST 2024 – International Conference on Science & Technology, ahol tudományos innovációk és technológiai fejlesztések kerültek bemutatásra.
  • PSYCON 2024 – International Conference on Psychology & Neuroscience, amely a mentális egészség és idegtudomány legújabb kutatásaira összpontosított.

Ezek a konferenciák kiváló lehetőséget kínáltak a résztvevőknek, hogy megismerjék a legfrissebb kutatásokat, és eszmét cseréljenek a különböző tudományágakban zajló legújabb fejleményekről. Az események hibrid formában zajlottak, így mind személyes, mind online részvétel is lehetséges volt, ami széles körű hozzáférést biztosított a nemzetközi közösség számára.

Kutatók Éjszakája 2024

Idén is megrendezésre kerül a Kutatók Éjszakája az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karán! A rendezvényen számos izgalmas program és előadás várja az érdeklődőket, melyek betekintést nyújtanak a tudomány legújabb felfedezéseibe és a jövő technológiai kihívásaiba.

Nem csak hallgatókat várunk, szívesen látjuk a középiskolásokat, tanárokat, valamint minden érdeklődőt, aki kíváncsi a tudomány izgalmas világára! A középiskolás diákok számára lehetőség nyílik közösségi szolgálati órák igazolására is.

Előadóink között szerepel Koltai Balázs, AI és digitális transzformációs szakértő, aki „Használom az AI-t a tanuláshoz, de vajon ez elég lesz a munkához is? Miben lesz más dolgozni a jövőben, és hogy készüljek fel?” című előadásával mutatja be, milyen hatással lesz az AI az életünkre és karrierünkre a következő években.

Az előadás fő témái:

  • Milyen jövőbeli sikertényezők szükségesek ahhoz, hogy boldoguljunk a mesterséges intelligencia világában?
  • Milyen hatással lesz az AI a munka világára és azon túl?
  • Milyen veszélyeket hordozhat magában a deepfake technológia?

Koltai Balázs több mint 25 éve vezet vállalati transzformációs projekteket világszerte, dolgozott Amerikában, Kínában és itthon is globális pozíciókban. Az elmúlt évben számos konferencián osztotta meg gondolatait a mesterséges intelligencia hatásairól és lehetőségeiről.

További programok és részletek elérhetők a linkre kattintva! Ne hagyjátok ki ezt a kivételes lehetőséget, hogy első kézből halljatok a jövő technológiáiról és innovációiról!

https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek?search=%C3%93budai%20Egyetem%20Keleti%20K%C3%A1roly%20Gazdas%C3%A1gi%20Kar

Az 60. Tudományos Diákköri Konferenciát 2024. november 13-án tartjuk Karunkon.

A dolgozathoz tartozó szerzők jelentkezési adatait és a tartalmi kivonatot rögzíteni kell a kari elektronikus TDK rendszerben, majd véglegesítés után a konzulensnek is engedélyezni kell a jelentkezést a kari TDK rendszerben. A dolgozat elkészítésénél javasolt figyelembe venni az Országos Tudományos Diákköri Konferencia megcélzott szekciójának formai előírásait.

A TDK kapcsán a fontosabb dátumok >

TDK

Legyen saját startupod! Legyél TE is innovátor! Még jelentkezhetsz 2024. szeptember 20. péntek éjfélig! Folytatódik a sikeres Proof of Concept szabadon választható két féléves, 3 kredites tárgy!

Meghosszabbítottuk 2024. szeptember 20. péntek éjfélig a jelentkezést az alábbi két kurzusra!

Folytatjuk a tavalyi őszi félévben megkezdett egyedülálló kezdeményezést, amelynek teljesítésével a Hallgatók valódi innovátorokká és vállalkozókká válhatnak. A Proof of Concept 1 és 2 tárgyak elősegítik a vállalkozói és innovációk ismeretek bővítését, a vállalkozói szemlélet kiszélesedését, miközben lehetőséget is teremtenek arra, hogy a Hallgatók saját vállalkozói vagy innovatív ötleteiket anyagi támogatás mellett valósíthassák meg. A kurzusok nemcsak a tanulást és a tudásszerzést, hanem a valódi vállalkozóvá válást is elősegítik. Olyan személyeknek ajánljuk, akik az egyetemről kikerülve nemcsak friss diplomások, de már kész vállalkozók, innovatív szakemberek kívánnak lenni.

Proof of Concept Innovációs projekt 1 [GUVPC1GBNF]

A Proof of Concept 1 előkészíti a hallgatók pályázaton való részvétélét, megismerteti velük az innovatív szemléletet és elmélyíti a vállalkozói gondolkodást. Felkészülnek a pályázat benyújtására, elkészíthetik pályázati anyagukat. A tárgy elvégzésével a hallgatók elindulhatnak azon a pályázaton is, amelynek végén komolyabb támogatást is nyerhetnek vállalkozói ötleteikhez, így az egész folyamat végén nemcsak krediteket, de pénzt is nyerhetnek az ötletek megvalósításához (ezzel elindulhatnak az igazi vállalkozóvá válás útján és segíthetnek a nemzeti innovációs teljesítmény erősítésében).

A tantárgy tematikáját itt találjátok meg:

https://tantargy.kgk.uni-obuda.hu/megtekintes.php?id=16598

Proof of Concept Innovációs projekt 2 [GUVPC2GBNF]

Ezt a tárgyat azok vehetik fel, akik az Óbudai Egyetem BSc, MSc vagy PhD hallgatói, akik

  • elvégezték a korábbi félévekben meghirdetett Proof of Concept Innovációs Projekt tárgyat (GUVPC0GBNF kóddal a 2023/2024/1. vagy a 2023/2024/2. félévekben) vagy
  • elvégezték a Proof of Concept Innovációs Projekt 1 tárgyat vagy
  • elvégezték a HSUP tantárgyat vagy
  • indultak már a Proof of Concept pályázaton.

A Proof of Concept 2 tárgy keretében a már korábban kidolgozott pályázati anyagok tökéletesítése, továbbfejlesztése, mentorálása zajlik. A PoC 2 tárgy felvételét azoknak ajánljuk, akik már kiforrott és piacképes ötlettel rendelkeznek, részt vettek a korábbi PoC, HSUP kurzusokon vagy indultak már Proof of Concept pályázaton. Az itt megvalósuló szakmai segítségnyújtás és mentorálás mellett el lehet jutni az ötlet és a vállalkozás végső megvalósításához.

A tantárgy tematikáját itt találjátok: https://tantargy.kgk.uni-obuda.hu/megtekintes.php?id=16599

Ha érdekel a vállalkozások világa, innovatív gondolataid, ötleteid vannak, szívesen kipróbálnád magad vállalkozóként is, vagy már konkrét ötletekkel rendelkezel a megvalósítás terén, úgy jelentkezz rá még ma! A PoC 1 tárgyat azoknak is ajánljuk, akik még nem rendelkeznek konkrét vállalkozói vagy innovatív ötlettel, de szívesen kipróbálnák magukat ezen a területen, amiből aztán később egy vállalkozás is megszülethet. Várunk mindenkit szeretettel, akik az innováció vagy a vállalkozások terén érdeklődést és elkötelezettséget mutatnak.

Üdvözlettel,

A kurzusok oktatói, szervezői

Keleti Károly Gazdasági Kar

Ingyenes regisztráció a Marketing Summit konferenciára

Kedves Hallgató!

https://marketingsummit.hu/

Az őszi félév dinamikus nyitásaként egy szuper lehetőséget kínálunk:
A Magyar Marketing Szövetség partnereként lehetőséget kaptunk, hogy több diákunk részt vegyen a 2024. szeptember 19-én a MÜPA-ban megrendezésre kerülő Marketing Summit egynapos ágazati csúcs-konferencián!

A borsos részvételi díj megfizetése helyett pusztán annyit kell tenned, hogy neveddel és email címeddel jelentkezel az eseményre itt :

https://forms.gle/8XL1Rg9dFgzPqui87

Néhány gondolat, hogy miért ne hagyd ki az eseményt:
      
– A marketing szakma legfrissebb eredményeiről kapsz tájékoztatást
– Az ágazat legnevesebb szakembereitől hallhatod az aktualitásokat
– Kiváló TDK vagy szakdolgozat témaötleteket gyűjthetsz
– Szakmai kapcsolatokat építhetsz, mentorokat találhatsz
– Top helyszín és szervezés vár
– Számodra térítés mentes az esemény


A létszám-korlát miatt online beérkezési sorrendben fogadjuk a jelentkezéseket 2024.09.10. délig!

PReducated Hallgatói PR-verseny – versenykiírás / PReducated Student PR Competition – tender

(Read English version below!)

Szeretnéd megmérettetni magad egy olyan rendezvényen, ahol vállalati és ügynökségi szakemberek,
egyetemi oktatók és hallgatók közösen vitathatják meg a PR-szakma aktuális kihívásait és jövőbeli
kilátásait? Jelentkezz a PReducated Hallgatói PR-versenyre és szerezz életre szóló tapasztalatokat!
A verseny célja, hogy hozzájáruljon a PR és marketingszakma elismertségének erősödéséhez, valamint
a szakmai színvonal további növeléséhez. Ehhez várjuk azokat a lelkes hallgatókat, akik készek
megmérettetni magukat és ötleteiket.
A verseny szervezői a FERLING Kft., a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar,
a Magyar Public Relations Szövetség és a K&H.
A jelentkezés feltételei
A megmérettetésre marketing vagy kommunikációs területen, BA/BSc vagy MA/MSc képzésben
tanuló, nappali vagy levelező tagozatos hallgatókból álló háromfős csapatok jelentkezését várjuk. A
csapattagok különböző szakokról és különböző intézményekből is érkezhetnek.
Jelentkezés határideje: 2024. szeptember 17.

Részletek: PReducated – HUN

Az esemény hivatalos oldala: https://prkonferencia.ferling.hu/

English version:

Are you ready to challenge yourself at an event where corporate and agency professionals, university
professors, and students come together to discuss the current challenges and prospects of the PR
profession? Sign up for the PReducated Student PR competition and gain the experience of a lifetime!
The goal of the competition is to strengthen the recognition of the PR and marketing profession, as well
as further increase professional standards. We await enthusiastic students who are ready to challenge
themselves and their ideas.
The event is organized by FERLING Ltd., the Faculty of Cultural Sciences, Education and Regional
Development of the University of Pécs, the Hungarian Public Relations Association, and K&H.
Conditions of application
We welcome applications from teams of three students studying marketing or communications at the
BA/BSc or MA/MSc level, whether in full-time or correspondence courses. Teams can consist of
students from different departments and institutions.
Application deadline: 17th September 2024

Information: PReducated – ENG

Official website of event: https://prkonferencia.ferling.hu

LEGYEN SAJÁT STARTUPOD! ÚJ SZABADON VÁLASZTHATÓ ANGOL NYELVŰ TÁRGY!

Startup development lab (GUVSU1GBNF Startup)

A kurzus célja, hogy olyan biztonságos környezetet biztosítson, amelyben a hallgatók szabadon kísérletezhetnek és vállalhatnak kockázatot, így a lehető legtöbbet tanulhatnak a startupokról, a startup kultúráról, a finanszírozásról, az gyorsulva fejlődő technológiákról, a felforgató innovációkról és a startup ökoszisztémáról. A diákok saját kezdeményezéseiken dolgoznak (csapatokban), hipotéziseket fogalmaznak meg, és azokat előre megtervezett és végrehajtott eszközökkel validálják. Követik a tanulási mérföldköveiket, és megosztják az eredményeket a kurzus oktatóival és a többi csapattal.

Továbbá megismerkednek a legújabb módszertanokkal és eszközökkel, mint például a lean startup, gyorsan növekvő szervezetek, üzleti modellezés, probléma és a megoldás illesztésel, értékajánlat megfogalmazása, piacelemzés és minimálisan életképes termék.

Alapinformációk a kurzusról:

A kurzus oktatója, Dr. Kristóf Péter innovációs szakértő, röviden bemutatja a kurzust: és szeretettel várja a hallgatókat: https://1drv.ms/v/s!AggRRx0nqfokjN0ccXmSByATQ-uGzw?e=z89dkF