UNKP pályázat

ÚNKP ösztöndíj pályázat 2017/2018. tanévre

2017. június 6-ig adható be ösztöndíj pályázat az Új Nemzeti Kiválósági program keretében a 2017/2018. tanévre. A pályázatot azon alapképzésben, mesterképzésben résztvevő hallgatók, valamint 40 év alatti fiatal oktatók, kutatók részére írták ki, akik megfelelnek a pályázati feltételeknek.
A részletes pályázati felhívás és az ösztöndíjak mértéke a http://uni-obuda.hu/unkp2017 központi oldalon érhető el.

demonstrátori pályázat

Demonstrátori pályázat – 2017/2018 I. félév

Az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara pályázatot hirdet demonstrátori feladatkör betöltésére a 2017/2018. tanév I. félévére.
A pályázatokat a pályázati űrlapon, a kötelezően csatolandó dokumentumokkal együtt kell 2017. szeptember 4. (hétfő) 16:00 óráig a dékán részére címezve a Dékáni Hivatalban egy példányban benyújtani.

Pályázati felhívás
Pályázati űrlap
Intézeti nyilatkozat
Vonatkozó egyetemi szabályzat

A demonstrátor lehetőségei:

  • tanácskozási joggal részt vehet az intézet értekezletén, amelyen véleményt nyilváníthat, továbbá
    közvetíti a hallgatói javaslatokat,

  • megilleti az adott intézet szakirodalom-állományának, valamint oktatási eszközeinek használata;
  • az intézet oktatóival együtt lehetősége van szakmai konferenciákon részt venni.

A demonstrátor feladatai:

  • az oktatáshoz kapcsolódó kutatási és szakmai előkészítő feladatok, és az ezekhez kapcsolódó
    adminisztráció ellátása (pl. laborfoglalkozások előkészítése);

  • a vizsgáztatás lebonyolításával kapcsolatos előkészítő, adminisztratív és technikai feladatok
    ellátása;

  • részvétel a tanulmányi versenyek szervezésében és lebonyolításában;
  • éves beszámoló készítése az intézetigazgató számára az adott félévben elvégzett szakmai
    munkáról.
Bényász Kinga

HR szakember az Engineering Management kurzuson

Az Engineering Management angol nyelvű kurzus keretében vendégünk volt Máténé Bényász Kinga (Telenor) HR szakember, aki angol nyelvű előadásában az önéletrajz írás rejtelmeibe vezette be a hallgatókat.
Az előadás után HR menedzseri szemmel értékelte minden jelenlevő önéletrajzát, a legjobbakat külön ajándékkal is jutalmazva. A hallgatók a világ minden pontjáról érkező nálunk tanuló külföldi diákok voltak, akik saját országukban szerzett tapasztalataikkal egészítették ki a félév során szerzett információkat. A hallgatók nemcsak szakértői véleményt kaptak önéletrajzaikról, LinkedIn profiljukról, de a tárgy keretein belül „élesben” is tesztelhették azt az Óbudai Egyetem által korábban megrendezett Állásbörzén. Az Állásbörzén szerzett élményeikről rövid esszé formájában adtak összefoglalót, melyek megvitatása ugyancsak a vendégelőadás után, de annak keretein belül zajlott. Mindez nemzetközi összehasonlításra adott lehetőséget, elősegítve az Egyetem és a Partner Cégek képviselői közötti együttműködést.

Dr. Kolnhofer-Derecskei Anita

TDK tábor

Alba Regia TDK Tábor – Zamárdi 2017. június 12-14.

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara az idei évben újra megszervezi az évek során már jól bevált, a kiemelkedő tehetségű hallgatókat támogató és tehetséggondozó TDK táborát, amelyre az Óbudai Egyetem minden szakjáról várjuk a jelentkezőket. A tábort ebben az évben is remek helyszínen, a Balaton partján, az Óbudai Egyetem Zamárdi üdülőjében rendezzük 2017. június 12-14. között. A tábor június 12-én, hétfőn a délelőtti órákban kezdődik, és június 14-én kora délután ér véget.
Jelentkezési határidő MEGHOSSZABBÍTVA: 2017. június 6.

A korábbi táborokban résztvevők nagyon pozitív tapasztalatokkal tértek haza, és a TDK munkában is sikeresen teljesítettek. A tábor célja: a tehetséges hallgatók segítése, motiválása, a következő TDK konferenciákra történő felkészítés, a hallgatók kapcsolatrendszerének fejlesztése, és nem utolsósorban a munka után egy kis jól megérdemelt kikapcsolódás!

A tábor szervezőbizottsága: Dr. Seebauer Márta oktatási dékánhelyettes, Nagyné Dr. Hajnal Éva egyetemi docens, Petőné Dr. Csuka Ildikó adjunktus, Peng Norbert mérnök-informatikus hallgató és az AMK HÖK. A tábor számos hasznos szakmai, kreatív, érdekes és izgalmas fejlesztő programmal várja a résztvevőket:

  • a helyes kutató-módszertanokon,
  • a szakirodalom feldolgozást segítő egyetemi könyvtár helyes használatán,
  • a sikeres TDK-dolgozat írás rejtelmein kívül
  • technikai segítséget kaphatnak a hatásos prezentációk elkészítéséhez,
  • tudományos témákat vitathatnak meg,
  • találkozhatnak sikeres emberekkel,
  • megismerkedhetnek a projektmunka előnyeivel, valamint
  • rekreációs-, önismereti, csapatépítő tréningeken vehetnek részt.

Programterv
A pontos programot az érdeklődők hamarosan megtekinthetik a honlapon.

A táborban a szakmai programokon a részvétel és a szállás ingyenes, csak az IFA-t (400 Ft/fő/éj) kell a résztvevőknek befizetni. Az étkezés önköltséges, valamint az oda- és visszautazás egyénileg történik.
Jelentkezni a letölthető űrlap kitöltésével, beküldésével lehet. Az üdülő kapacitása miatt a helyek száma korlátozott, a jelentkezők közül a szervezőbizottság választja ki a tábor résztvevőit, előnyben részesítve a jobb tanulmányi eredménnyel rendelkező, valamint TDK vagy egyéb tudományos tevékenységet felmutatni tudó hallgatókat.
Várjuk a jelentkezésedet 2017. június 1-ig!
Online jelentkezés: http://tamop422b.amk.uni-obuda.hu/index.php?option=com_rsform&formId=4

Információ:
Petőné Dr. Csuka Ildikó: csuka.ildiko@amk.uni-obuda.hu
Nagyné Dr. Hajnal Éva: hajnal.eva@amk.uni-obuda.hu

HR

Engineering Management nyílt óra meghívott előadóval

2017. május 16-án kedden 8:55-től 10:00 óráig Engineering Management tanóra keretein belül (TG 205) vendégünk lesz Máténé Bényász Kinga HR szakértő, aki előadásában az önéletrajz írás rejtelmeiről mesél és mutatja be a legfontosabb CV titkokat a HR szakértő szemszögéből. Az előadását követően pedig szívesen véleményezi a hozott CV-ket, LinkedIn oldalakat. Az előadás nyelve angol, a helyek száma korlátozott, jelentkezni emailben derecskei.anita@kgk.uni-obuda.hu emailcímen lehet.

Future Work

Future Work Festival

A Workshop célja, hogy betekintést nyerhessen minden érdeklődő a jövő állásvilágába. Hogy a körülöttünk zajló technológiai fejlődés milyen mértékben alakítja át a munkaerő piacot, például a robotika, automatizáció, mesterséges intelligencia. Hiszen ezek hétköznapi elterjedésével szakmák tűnnek el de egyben újakat is létrehoznak. Hogyan lehet felkészülni erre a hatalmas változásra? Erről beszélünk május 17-én egész nap az Akvárium Klubban,
valamint május 17 és 19 között pedig a fesztivál kísérőprogramjain, kerthelyiségekben, közösségi irodákban és egy templomban folytatjuk az eszmecserét konkrét szakmák és iparágak jövőjéről.


A kérdés az hogyan lehet felkészülni erre a hatalmas változásra? Mit tanuljanak a diákok, mit jelent a „jövőt álló tudás”, kell-e még diploma a boldoguláshoz? Vagy hogy mit tud az oktatás tenni azért, hogy felkészültek legyenek a diákok a jövőre?

Az egyetem hallgatói számára szeretnénk ingyen jegy-et biztosítanak a szervezők annak, akik az alábbi címre az alábbi tárggyal levelet írnak: e-mail: bucsuhazy.fwf@gmail.com , info@futureworkfestival.hu Tárgy: Óbudai Egyetem KGK/tiszteletbeli jegy