Szakmai gyakorlat lehetősége az NMS Hungary-nél

Kereskedelem és marketing, valamint Gazdálkodási és menedzsment alapképzésben vagy felsőoktatási szakképzésben résztvevő hallgatók jelentkezését várja az NMS Hungary Kft.
Bővebb információ a felhívásban olvasható, mely az alábbi linken elérhető:

Felhívás

Kreatív Ifjú Vállalkozó Aspiráns kerestetik! – Verseny eredmények – 2024 január 19.

Jó hangulatú, tapasztalatokban és sikerélményekben gazdag, pénteki napon, január 19-én lezajlott a KIVAgy? (Kreatív Ifjú Vállalkozó Aspiráns kerestetik) országos középiskolásoknak hirdetett verseny döntője az Óbudai Egyetem Keleti Károly Karán.

Dr. habil Garai-Fodor Mónika dékán, valamint Dr. Saáry Réka megnyitója után a teszt és mini projektfeladat esetében egyaránt remekül teljesítő csapatok, soha nem látott fej-fej melletti küzdelmet vívtak, és végül az összességében 44 csapat részvételével zajló összecsapásban kialakult a végső sorrend:

I. helyezett

Igk team – Váci SZC I. Géza Király Közgazdasági Technikum; Csapattagok: Cziráky Zsófi, Dobozy Levente, Fehér Milán, Horhi Balázs; Felkészítő tanár: Ujhelyiné Rátóti Szilvia

II. helyezett

Számvivők – Bajai SZC Türr István Technikum; Csapattagok: Csillag Nikolett, Domonyi Karina, Tamás Antónia    , Várda Szilvia; Felkészítő tanár: Sevaracz Adrienn

III. helyezett

Sipkay vállalkozói -NYSZC Sipkay Barna               Technikum; Csapattagok: Maczkó Jázmin, Dajnics Dóra, Kovács Klára, Maczkó Levente; Felkészítő tanár: Varga Andrea

A további két döntőbe jutott csapat:

Infláció Terminátor – Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Technikum; Csapattagok: Tarjányi Stella Gréta, Golovics Gergő, Tamási Viktor, Kiss Eszter Csilla; Felkészítő tanár: Hajdúné Csányi Edit

Pletyisarok – Székesfehérvári SZC I.István Technikum; Csapattagok: Szőke Tímea, Jelinek Dóra, Miklós Nikolett, Takács Lili Nina; Felkészítő tanár: Szőtsné Fekete Katalin

Gratulálunk a helyezetteknek, minden résztvevő csapatnak és köszönjük a felkészítő kollégák áldozatos munkáját!

Jövőre folyt. köv.!