Kiváló Korrepetitori Díj

Jelenlegi hely

A pályázat célja

A Kiváló Korrepetitori Díj célja, hogy kitüntesse azokat a hallgatókat, akik nem csupán jó tanulmányi eredményekkel rendelkeznek, hanem aktív közösségi munkával segítik hallgatótársaik tanulmányait is, valamint Karunkon és Egyetemünkön magatartásuk, viselkedésük példamutató.

A pályázat benyújtására jogosultak köre

Pályázhat bármely szak nappali, levelező vagy esti munkarendű, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező állami ösztöndíjas vagy önköltséges finanszírozási formában tanuló hallgatója, aki

  • legalább négy féléve folyamatosan korrepetál,
  • a szakján előírt mintatanterv összes kreditjének időarányosan legalább 90 %-át teljesítette,
  • az előző három egymást követő, lezárt, aktív félévben a megszerzett érdemjegyek kreditekkel súlyozott számtani átlaga legalább 4,00,
  • a kötelező oktatási anyagon túlmenően a legutóbbi két félévben tudományos, illetve egyéb szakmai munkát végzett,
  • nem áll fegyelmi vizsgálat alatt,
  • életmódja és magatartása hallgatótársai számára példamutató.

A díj ugyanazon hallgatónak csak egyszer ítélhető oda egy képzése során.

Pályázat elbírálása

A Korrepetitori Kör elnökének javaslata alapján ítéli oda a Kar dékánja.

A díj átadása

A Kar dékánja ünnepélyes keretek között, a diplomaosztón adja át a díjazottnak az oklevelet és a jutalom tárgyat, melyet rövid méltatás kísér.

2021 Díjazottak

Kovács Evelin
Simon Dániel
Andó Zita