TDK felkészítő

Jelenlegi hely

A Keleti Károly Gazdasági Kar a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karral együtt a Jánossy Ferenc Szakkollégium közreműködésével 2016/2017-ben is megszervezi a TDK felkészítő kurzusát, amelyre vár minden érdeklődő hallgatót, aki TDK megírását tervezi, vagy érdeklődik a kutatói munka iránt.

Az NTP-HHTDK-17 pályázat keretében kerül megszervezésre a kurzus. A TDK egy hosszú folyamat egyetlen állomása, ezért a kutatás iránt érdeklődő hallgatók TDK konferenciára való felkészítése, és a tudományos kutatás és írás módszertanának megismertetése mellett a TDK pályamunkák utóéletének gondozása is fontos. A TDK-n kiemelkedő eredményt elért hallgatókat felkészítjük a tudományos világ más fórumain való megmérettetésre, konferenciákon vehetnek részt, és a nyertes pályaművek alapján készült tanulmányok publikálásra kerülnek egy arra dedikált folyóiratban.

2017/2018. tanévben a kurzus hétfőnként 13:30-15:10 között van a TG 2.05-ös teremben. Az első alkalom szeptember 25-én Szikora Péter Miért érdemes TDK-zni? című előadása lesz.

A programot támogatja:

támogatói logók