Diplomaátadó - 2018. nyár

Jelenlegi hely

diplomaátadó illusztrációFRISSÍTÉS: A visszajelzések, és a mai átvevők száma alapján 3 fő vendéget tudunk fogadni a Diplomaátadón!

2018. július 21-én (szombaton) 11:00 órakor kerül sor a Keleti Károly Gazdasági Kar Diplomaátadó Ünnepségére.

A helyszín a Vasas Székház díszterme.
(1086 Budapest, Magdolna utca 5-7.)


A Diplomaátadó Ünnepségre az oklevelet szerzett hallgatók mellett a záróvizsgát tett hallgatókat is szeretettel várjuk! Az oklevélkiadáshoz szükséges adminisztráció miatt kérjük az érintett hallgatókat, hogy 10:00 órára érkezzenek a helyszínre. Megjelenés alkalomhoz illő ruhában!

Az ünnepségre csak azokat várjuk, akik előzetesen jelezték részvételi szándékukat 2018. július 15. 24:00 óráig a napokban érkező Neptun üzenet szerint. A regisztrációs lehetőség ezt követően lezárul.

Tekintettel a terem kapacitására, a Diplomaátadón összesen 2 vendéget tudunk fogadni hallgatónként, amelyet a regisztráció során figyelemmel követünk. Szíves megértésüket köszönjük!

Aki nem igényli az ünnepélyes átadást, 2018. 07. 19-én 7:30-15:00 óra között átveheti a diplomáját vagy záróvizsga igazolását, illetve erre lehetőség lesz az ünnepség után a Tanulmányi Osztály nyári félfogadási idejében (7:30-12:00-ig) is. Kérjük, hogy ezt a szándékát is a kiküldött regisztrációs felületen jelezze! Ebben az esetben a Diplomaátadón természetesen már nem lehet részt venni.