Budapest Ösztöndíj Program

Jelenlegi hely

Budapest Ösztöndíj ProgramBudapest Főváros Közgyűlése az előző évekhez hasonlóan idén is meghirdeti a Budapest Ösztöndíj Programot, amelynek célja a közigazgatáson belüli hatékony és célirányos utánpótlás kinevelése, valamint az, hogy az ösztöndíjat elnyerők betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat tevékenységébe, megismerjék a helyi közigazgatás rendszerét, annak folyamatait.

Határidő: 2018. április 13.

A Program keretében a nyertes pályázók a diploma megszerzése előtt – 2018 szeptemberétől, illetve 2019 februárjától 10 hónapon keresztül – szakmai anyagok, kutatási és konzultációs lehetőségek biztosítása által segítséget kapnak diplomamunkájuk elkészítéséhez.

A Programban legfeljebb 10 fő nappali tagozatos, a Program kezdési időpontjában osztatlan, alap- vagy mesterképzésben részt vevő, utolsó tanulmányi évét megkezdő egyetemi vagy főiskolai hallgató vehet részt, aki többek között:

  • valamely fővárosi székhelyen vagy telephelyen működő felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonnyal áll;
  • a jelentkezést megelőző két lezárt tanulmányi félévben legalább 4,00-4,00 súlyozott tanulmányi átlaggal rendelkezik;
  • a diploma megszerzéséhez szükséges szakdolgozatát a főpolgármester által jóváhagyott átfogó témaköröknek megfelelő tárgyból (tehát a megadott témán belül tovább szűkíthető, azon belül tetszőleges címmel) írja;
  • a diploma megszerzésének évében 30. életévét még nem tölti be.

    A Programban részt vevő hallgatók részére bruttó havi 50.000,-Ft/fő ösztöndíj kerül kifizetésre.

    A Program pályázata 2018. április 13-i jelentkezési határidővel kerül meghirdetésre többek között a www.budapest.hu oldalon, valamint internetes állásportálon.