Sikeresen lezajlott a VIII. Keleti Károly Országos Levelező Közgazdaságtan és Országos Levelező Marketing Verseny döntője

Jelenlegi hely

KGK levelezős versenyDecember 17-én, az Aranyvasárnapot megelőző szombaton jó néhányunknak nem a vásárlás, hanem a közelgő megmérettetés járt a fejében. Ezen a napon zajlott le ugyanis a VIII. Keleti Károly Országos Levelező Közgazdaságtan és Országos Levelező Marketing Verseny döntő fordulója, amelyre négy sikeres levelező fordulót követően jutottak be a csapatok.

A két tárgy öt-öt döntős csapata, a kezdetben lelkes, 74 regisztrált csapatból álló mezőnyből emelkedett ki kitartó munkájával és tárgyi tudásával. A három főből álló csapatok négy fordulóban mérettek meg, és bár a feladatok nem lettek nehezebbek, a lelkesedés érezhetően csökkent, vélhetően a sokasodó iskolai tennivalók okán, hiszen a versenyzők zömében végzős középiskolásokból kerültek ki.
A döntő mezőnyében hét középiskola, tíz csapatának kellett bizonyítani tárgyi tudását, a tanultak gyakorlati alkalmazásának képességét, problémamegoldó és prezentációs készségét egyaránt.

Az eredményhirdetést illetve a vonzó nyeremények (első helyezettek tablet-et, a további helyezettek nagy értékű utalványokat nyertek) kiosztása előtt a résztvevők megismerhették az Óbudai Egyetem illetve a Keleti Károly Kar képzési kínálatát valamint egy igazán inspiráló előadást hallhattak arról, hogy mi vár egy az egyetemen tanuló hallgatóra a képzés ideje alatt, Kovács Dániel kereskedelem marketing szakos hallgató tolmácsolásában.

A végeredményt az alábbi táblázatokban foglaltuk össze, fotókat itt (link) láthatnak az érdeklődők.

VIII. Keleti Károly Országos Levelező Közgazdaságtan Verseny végeredménye

KGK verseny eredményei

Gratulálunk a résztvevők és felkészítő tanáraik remek munkájához, köszönjük minden a szervezésben, lebonyolításban résztvevő idejét és energiáját, a zsűritagok: Dr. Fodor Mónika, Horváth István, Dr. Majláth Melinda és Saáry Réka értő, építő kérdéseit, kritikáit, a jegyzők: Gárdonyi Dóra és Kiss Katalin segítőkész hozzáállását, Daninak a remek előadást, valamint az egyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatását abban, hogy ez a verseny létrejöhessen.

Saáry Réka